*~2. fejezet - Neki áll feljebb?~*

Sziasztoook...:) Nagyon-nagyon sokat késtem az új résszel és nagyon sajnálom...:(( Az előző bejegyzésemben leírtam miért késett az új rész...Igazából már pénteken készen lettem vele...Öhm...Olyan éjszaka 1 óra felé...xddd De akkor már nem volt kedvem kirakni... Tegnap meg egész nap feküdtem mert rosszul voltam...Ma meg már jól vagyok ezért kiraktam...xdd Most meg megyek a legjobb barátnőmmel Pestre a vágtára...:) Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon köszönöm a 6 komit (!!!!) és a 6 feliratkozót...Ti vagytok a legjobbak...:) ♥ Most pedig 5 komi után hozom az új részt!! :)) És arra kérlek titeket hogy aki komizik az biggyessze oda a kedvenc részét is...:DDDD Köszönööööööm...:) xoxo. Jess

*Jessica Malik*

Miután leadtam a rendelést (igazából nem tudtam, hogy a fiúk milyen pizzát szeretnek, de nem nagyon izgatott így hát rendeltem olyat, amit én szeretek, igen tudom, hogy átkozottul aranyos vagyok) visszamentem a nappaliba. A fiúk a telefonjukat nyomkodták. Oké… Őszintén? Bele voltak buzulva a telefonjukba. Majd bele estek a (szerintem és valószínűleg) twitterbe.

- Kockák – ültem le a fotelba.

 1 percig csendben ültünk. Vagyis… a fiúk nyomkodták a telefonjukat én pedig néztem ki a fejemből. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Rá néztem a kijelzőre amin Dave neve villogott. Én hülye pedig gondolkodás nélkül felvettem el felejtve azt a tényt, hogy a múltkor be állítottam, hogy automatikusan ki hangosítja a személyt, akivel beszélek. Na de mindegy. Szerencsém volt. A fiúk rám sem hederítettek. Elnéztem a konyha felé ezzel elfordulva a fiúktól majd végre beleszólt az a hang, amit annyira imádok.

- Szia, Picim – köszöntött Dave kedvesen.

- Sziaaaa – mosolyogtam – Már azt hittem sosem hívsz.

- De hát reggel beszéltünk – lepődött meg mire csak hallgattam – Ohh… hogy az nem elég… - esett le neki. Felnevettem.

- Még szép hogy nem.

- Jó mert nekem sem – mondta. Mosolyogtam.

- És hogy-hogy megtiszteltél a hívásoddal? A másik barátnőddel nem is foglalkozol? – kérdeztem „meglepődve”.

- Uhh… Tényleg el felejtettem szegény csajt – folytatta ő is a viccelődésemet. Ezt a játékot igazán szeretjük játszani – Jajj… a harmadikkal meg már 2 hete nem beszéltem.

- Szegények. Igazán sajnálom őket. De képzeld. Elpakoltam a cuccaidat hogy ne neked keljen.

- Hát Picim… Nem véletlenül te vagy a kedvencem a 3 közül – hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Ugye-ugye?

- Hát igen. – mondta – Amúgy mi újság van? Oda értek a fiúk? – kérdezte szemre hányóan. Dave nem akarta, hogy bekövetkezzen az a nap, amikor a barátnője 4 idegen sráccal lakik pár napig, míg ő nincs itthon. Zayn-t meg alapból utálta, amiért annyit sírtam miatta.

- Öhm igen – néztem a fiúkra és akkor vettem észre, hogy mind engem néznek. Úristen… Zayn is… Nem akartam még elmondani.

 Zayn felhúzta a szemöldökét és kérdőn, válaszra várva nézett rám. (Hát megszívta, mert nem beszélek vele.) Niall, Liam és Harry mosolyogtak, Louis pedig lesütötte szemét, amikor rá néztem és az ujjaival kezdett játszani.

- Király – mondta, de éreztem a hangján, hogy most azonnal haza akar jönni.

- Ühüm – bólintottam bár ő nem látta – Hiányzol – csúszott ki a számon. Basszus Jessi, hogy lehetsz ekkora barom? A fiúk előtt? Az előbb meg még azt akartad, hogy ne is tudják…

- Te is nekem Picim – szomorkodott – De már mindjárt itt a szerda.

- Dehogy van itt mindjárt – cáfoltam meg szomorúan – az még három nap. Én azt nem bírom ki – fogd már be Jessi! Ne. A. Fiúk. Előtt!

- Ki bírjuk – hallottam a hangján hogy mosolyog – Foglald el te is magadat valamivel és sikerülni fog – jutott eszébe – Mondjuk, énekelj! És gitározz! Ezek nagyon jól mennek.

- Nem énekelek – vágtam rá azonnal. Sok ember szerint van tehetségem az énekléshez. De én két dolog miatt senkinek nem szoktam énekelni. Az egyik. Én nem értek egyet velük. Szerintem átkozottul hamis vagyok. A másikat már jobban ki lehet fejteni. Miután eltelt egy hónap és Zayn nem keresett azt ígértem, hogy csak akkor fogok újra énekelni ha Zayn újra itthon lesz. 10 hónap után, viszont amikor már tudtam, hogy Zayn nem jön eldöntöttem, hogy nem fogok énekelni. Mert ha mégis érnék el vele valamit, akkor valószínűleg én is olyan nagyképű kőbunkó lennék, mint a bátyám és nem látogatnám meg a régi ismerőseimet és a barátaimat. Hát ez az oka.

- De egy próbát megért.

- Nekem nyolc – mondtam.

- Na, oké. Mennem kell.

- Jól van – mondtam szomorúan – Vigyázz magadra és majd hívj!

- Oké. Te is. Szeretlek Picim.

- Én is. Siess haza! – mosolyogtam bár ő nem látta.

- Rohanok! Szia, Drága – köszönt el kedvesen.

- Szia – köszöntem én is majd letettük.

 Mosolyogva néztem a kijelzőt, amin a kedvenc képem virított: Kath, Liz, Dave és én a Big Ben előtt szórakozunk. Vicces nap volt.

 Még mindig mosolyogva néztem fel és négy kérdő szempárral találtam szembe magam. De hol van Zayn? Oldalra fordítottam a fejem és körülbelül három méterrel arrébb állt kérdő tekintettel. Liam, Niall és Harry halvány mosollyal az arcukon néztek,– bár Harry szemében láttam némi csalódottságot – Louis pedig az ujjaival játszadozott és féloldalas lesajnáló (???) mosollyal a száján a fejét csóválta. Majd a következő pillanatban mindenki levette rólam a tekintetét (végre… már kezdett kicsit kínos lenni) és Louis-ra kapták, aki a tenyerébe temette az arcát és fájdalmasan elröhögte magát. Ennek meg mi baja van?

- Van barátod? És nem is mondtad? – kérdezte csodálkozva Zayn.

- Hű. Mert annyira érdeklődtél basszus, hogy majdnem belerokkantál ugye? – néztem rá lesajnálóan.

- Jó elegem van. Nem tudom, mi bajod van, de rohadtul idegesít, úgyhogy megkérnélek, hogy rohadtul mondd el!– idegesedett be a „drága” bátyám. És ahogy felemelte a hangját azonnal beidegesedtem. Még neki áll feljebb? Na, ne…

- Hogy mi bajom van? – mosolyogtam hitetlenül – Tudod Zayn… Nekem nincs bajom… Az égvilágon semmi bajom nincsen. Nem baj hogy nem kerestél. Nem baj hogy nem foglalkoztál velem. Nem baj hogy nem foglalkoztál velem. Nem baj hogy szartál a fejemre – az utolsó mondatot már szinte kiabáltam – nem, nem gáz – tettem hozzá most már suttogva.

 Mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám. Zayn még a száját is kitátotta.

- Belerepül a légy – kacsintottam suttogva. Zayn becsukta a száját majd megköszörülte a torkát és rám nézett.

- É-én meg tudom magyarázni – dadogta halkan.

- Rendben Zayn. Magyarázd meg! Magyarázd meg miért nem hívtál! Magyarázd meg miért nem jöttél el! Magyarázd meg miért nem kerestél, amikor olyan jó volt a kapcsolatunk! Tessék Zayn… Itt a lehetőség hogy meg magyarázd. Csak nyugodtan! Van időm… - hadartam végig az arcába kiabálva.

 A 4 fiú lesütötte a szemét majd Liam szólalt meg.

- Azt hiszem, mi inkább kimegyünk – suttogta majd mind felálltak.

- Nem kell – néztem gyorsan rájuk. Isten ments, hogy kettesben maradjak Zayn-el – maradjatok csak engem nem zavartok – tettem hozzá majd Zayn-re néztem. A fiúk állva maradtak és mégiscsak indultak volna, de megtorpantak ugyanis – mivel Zayn nem nagyon magyarázkodott – újra elkezdtem vele kiabálni… Akarom mondani most már szinte ordítani.

- Jajj… Tudod mit? Nem kell magyarázkodnod! Meg ne erőltesd a kis hangszálaidat – mondtam (ezt még) halkan - Csak az a baj hogy meg sem tudnád magyarázni. Ohh… De megtudnád. Nem voltál kíváncsi rám… Ennyi az egész. – és most emeltem fel a hangom – Csak azt nem értem, hogy ott van Waliyha, Doniya és Safaa… Velük tartottad a kapcsolatot akkor velem miért nem? Azért mert még kicsik? De várj, az nem lehet… hiszen Doniya már nem az. Ő idősebb nálunk. De tudod mit? Nem érdekel. Inkább velem ne beszélj, mint velük. Mert én lehet, hogy nem érdemlem meg, de ők igen. – és eddig tartott a bátor Jessi… Eltörött a mécses és sírva ordítottam tovább. De legalább igazam volt. Örülök, hogy a lányokkal tartotta a kapcsolatot. Kitálaltam neki mindenről, amit átéltem – Zayn amíg te énekelgettél, jól szórakoztál, álom életed volt addig engem nem győztek vigasztalni a barátnőim. Hetekig nem jártam iskolába, sőt a szobámból sem jöttem ki. Nem ettem, nem ittam, lefogytam… Anya elment a barátnőjéhez Amerikába és addig Doniya volt velem. De Doniyának fel kellett hívnia anyát, mert tudta, hogy csak rá hallgatok. Anya haza jött csak azért Amerikából hogy velem legyen. Mert még vannak, akik nem felejtenek el. De te Zayn. Te elfelejtettél. Azok után, hogy milyen jó volt a kapcsolatunk egy SMS-t sem dobtál. Elfelejtettél Zayn, elfelejtettél. Utállak. Nem vagy a bátyám sosem leszel, mert mindennél jobban utállak – ordítottam majd összeestem a sírástól és már nem bírtam semmire figyelni. A következő pillanatban két kéz ölelte át a derekam.

- Shh, shh – ismételgette egy rekedtes hang. Ez nem Zayn – Shh ne sírj – mondta. Harry. Elvettem az arcom elől a kezeimet és a vállára hajtottam a fejem. Kinyitottam a szemeimet és a következő fogadott: A fiúk engem és Harry-t nézték. Zayn pedig… Zayn sírt. Micsoda? Ezt nem… Jobban megnéztem. De… Sírt…

- Harry! – ordított Zayn – Vedd le róla a kezeidet! – kiabált majd ökölbe szorította a kezét és elindult felénk. Liam, Louis és Niall azonnal oda pattantak és leállították. Harry pedig ugyan úgy ölelt. Meg sem moccant.

- Zayn állj le! – mondta Liam majd megfordította és Louis-val együtt elindultak az előszoba felé. Hallottam még ahogy Zayn hajtogatja, hogy: „Engedjetek el most!” Majd kettőször hallottam az ajtó hangját. Vagyis ki mentek.

 Én pedig abba akartam hagyni a sírást, de egyszerűen nem ment. Hirtelen Harry felkapott a karjába és letett a kanapéra. Befordultam a háttámla felé és tovább sírtam. Harry egy darabig nyugtatgatott, de akkor sem bírtam abba hagyni. Kb. 20 perc után feladta.

- Niall! – szólt Niall-höz – Szólj Louis-nak! Ő hatásosabb! – adta ki a parancsot majd tovább simogatta a hátamat.

*Louis Tomlinson*

 Miután ki vittük Zayn-t a kertbe teljesen kitört és utánozva a húgát összeesett és sírt.

- Én akartam keresni, de nem tehettem. Ti is tudjátok – törölte meg olyan indulatosan az arcát hogy csoda hogy nem jött le a bőre, majd változtatott az ülőpozícióján: felhúzta mindkét lábát és átkarolta a térdeit. Csak sírt és sírt. Liam és én pedig nem tudtuk mit csináljunk. A bandából mindannyian tudtuk, hogy miért nem találkozhatott Jessivel. De nem mondhattuk el. Senkinek, és ez így Zayn-nek nehéz volt. Hiszen ha a húga tudná, azonnal megbocsájtana neki. Viszont akkor lehet, hogy vége lenne a karrierünknek.

- Mi a jó édesanyámat csináljak? – kérdezte Zayn már sokadszorra valószínűleg magától.

 Körülbelül 20 perccel később Harry csapta ki a bejárati ajtót és jött oda hozzánk majd leült Zayn mellé.

- Sajnálom – nézett fel rá Zayn mire Harry csak megrázta a fejét egy halvány mosoly kíséretében – Jess?

- Ezért jöttem – mondta majd rám nézett – Louis mindig is te voltál a legmegnyugtatóbb közöttünk és mivel hiába nyugtatgatom Jessit egyszerűen nem bírja abba hagyni – ahogy ezt Zayn meghallotta ráhajtotta a fejét a térdére és rázkódott a válla a sírástól – neked kéne bemenni, mert fura módon Niall sincs jó állapotban ugyanis… Ki sem találod… De éhes – forgatta a szemét folyamatosan Harry – Úgyhogy menj be – fejezte be. Összeszorult a gyomrom és megráztam a fejem.

- Mi bajod van Louis? – kérdezte Liam – Mióta itt vagyunk még meg sem szólaltál. Miért nem akarsz bemenni? – húzta fel a fél szemöldökét.

 Hogy miért nem? Amióta Jessi kinyitotta az ajtót és megláttam csak rajta kattogok. Igen. Ítéljetek el, de szerelmes vagyok az egyik legjobb barátom húgába, akinek mellesleg barátja van, és akit kevesebb, mint 3 órája ismerek. Jaa… És most jut eszembe. Ezzel valószínűleg nem vagyok, egyedül ugyanis nekem nagyon úgy tűnik, hogy Harry is eléggé rá kattant Jessire. Ez van. Én aztán mindig kifogom.

 Viszont ha a srácok ezt megtudják… Nem… Ha Zayn megtudja… Akkor nekem végem. Élve eltemet. Így hát muszáj volt igent mondanom.

 Beléptem a nappaliba és hallottam Jessi halk szipogását majd egyszer csak újra kitört és sírni kezdett. Be volt fordulva a kanapé háttámlája felé Niall pedig a kanapé előtt ült a földön és a haját simogatta. Oda ültem mellé.

- Ki megyek a többiekhez – mondta majd feltápászkodott. Remek. Akkor most beszélnem kell Jessivel. Ezzel nem is lenne baj. Csak hogy félek, hogy valami oltári nagy baromságot mondok neki vagy valamit, amivel a tudtom nélkül megbántom.

 Nem szóltam semmit, de 2 perccel később abba maradt a sírás. Sőt… Még a szipogás is. Majd hirtelen Jessi meg fordult. Csukva volt a szeme és halkan lélegzett. Elaludt volna?

- Hé… - szóltam. Semmi – Jessi? – kérdeztem. Még mindig semmi. Igen elaludt.

 Írtam Liam-nek Viberen.

Jessi elaludt.

Ennyit. Kis idő múlva már jöttek is be a pizzával együtt, amit bár Zayn akart ki fizetni, de a fiúk elve szerint: „Jobb, ha így nem lát meg a pizza futár…”. Így hát Liam fizette ki.

 - Hoztunk kaját – csillogott Niall szeme. Ezt követően Liam és Harry fejbe vágták egy „Kussoljál már barom” kijelentés kíséretében – Jól van, na – biggyesztette le a száját majd körbe nézett – Öhm… Hol a konyha? – kérdezte aztán mindenkinek leesett, hogy nem nagyon vagyunk képben, hogy mi hol van ugyanis a házigazda elaludt.

- Szerintem fedezzük fel a házat – javasoltam. Harry és Liam bólintottak (Niall már elment konyhát keresni Zayn pedig a kanapé előtt átvéve a helyemet leült és a húgát nézve a haját kezdte el simogatni.)

- Itt a konyha – suttogta Niall. Mind’ hárman elindultunk Niall hangja felé majd hirtelen megtorpantunk és hátra néztünk Zayn-re.

- Jössz? – kérdeztem.

- Nem vagyok éhes. – rázta a fejét szomorúan – Egyetek, csak de hagyjatok egy szeletet Jessnek is.

- Gyertek már… Meg tudnám enni a házat – jelent meg Niall a (mint kiderült) konyhában.

- Nehéz lesz – suttogta Liam utalva Zayn előbbi „ …de hagyjatok egy szeletet Jessnek is” parancsára – Megyünk már – szólt Liam Niall-nek majd bementünk a konyhába.

*Jessica Malik*

*7 órával később*

Ahogy felébredtem 2 dolgot vettem észre. Az egyik hogy nagyon, de nagyon szúrt az oldalam és olyan érzésem volt mintha 1 perce futottam volna körbe Londont. A másik pedig az, hogy mikor felültem és kinéztem az ablakon korom sötét volt. Ne… Eddig aludtam volna? Te jó ég. A fiúk mit csináltak? Hisz azt sem tudták mi hol van… Mit ettek? Ki fizette ki a pizzát? Majd a fejembe feltett kérdések után megmordult a gyomrom. Hát… Én is kajás vagyok… Na, mindegy. Oldalra néztem és megpillantottam Louis-t, aki a telefonját nyomkodta majd felnézett rám.

- Úristen. Jó sokáig aludtam… - tűnődtem Louis pedig bólintott… és akkor már nem bírtam tovább…

- Louis… - kezdtem dühösen az illető pedig újra rám nézett – Most komolyan… Mi a bajod? – kiabáltam. Louis ki meresztette a szemeit majd egy kicsi fáziskéséssel megszólalt… Te jó ég. MEGSZÓLALT!

- Tessék? – ennyit kérdezett. Mindegy legalább már tudom, hogy nem egy bólogatós kutya.

- Mióta itt vagy csak bólogatsz. Nem állt még be a nyakad? – kérdeztem mostanra már rendes hangsúllyal. Megtört a jég. Louis felnevetett.

- Nem – mosolygott rám.

- Szóval szeretsz bólogatni – gondolkodtam majd elkezdtem bólogatni Louis pedig mosolyogva nézett – annyira azért nem jó – húztam el a szám majd elkezdtem masszírozni a nyakam Louis pedig megint felnevetett. Milyen élénk lett hirtelen – Többiek?

- Niall éhes volt ezért elmentek a Mcdonald’s-ba – csúsztatta a zsebébe a telefonját.

- Meg sem mutattam a házat.

- Felfedeztük egyedül – vigyorgott – Betettük a cuccainkat a vendégszobába.

- Akkor jó – bólogattam – Ki takart be? – húztam magamra a takarót.

- Zayn.

- Ühüm. Hány óra? – váltottam gyorsan témát

- Kilenc – mondta majd feltápászkodott és felült mellém a kanapéra. Rám nézett – Szörnyen nézel ki – mondta.

- Szörnyen kedves vagy – erőltettem vigyort az arcomra – Öhm… Zayn…

- Nagyon haragszik magára – fejezte be a mondatomat.

- Hát… Nem csodálom.

- Nem volt más választása – védte Louis a bátyámat.

- Micsoda? Már miért ne lett volna? Simán eljöhetett volna – sírtam el megint magam.

- Szeret téged – mondta Louis én pedig szipogva ránéztem.

- Nem érdekel – ráztam meg utána a fejem. Louis közelebb jött és megölelt. – Álmos vagyok.

- Micsoda? – távolodott el röhögve tőlem – Most szunyáltál 7 órát egyhuzamban – fogta a fejét.

- Attól még álmos vagyok – förmedtem rá.

- Oké-oké – tette fel a kezét védekezően. Hirtelen hallottuk, hogy nyitódik a bejárati ajtó majd be is csukják mindezt olyan halkan, hogy ha valaki leejtett volna egy tűt, azt is hallani lehetett volna. Ijedten Louis-ra néztem ő meg csak legyintett. Majd kis idő elteltével megpillantottam a Zayn-t, Liam-et, Harryt és Niall-t.

- Reggelt – szaladt oda hozzám Niall majd megölelt.

- Este van – mosolyogtam.

- Nem baj – mondta – Mizu?

- Álmos vagyok – mondtam neki is miközben alig bírtam nyitva taratani a szemem.

- Tessék? – döbbent meg majd Louis-ra nézett, aki csak unottan legyintett.

- Álmos vagyok – ismételtem meg majd felálltam – Sajnálom srácok, hogy nem csináltunk ma semmit, de nekem muszáj aludnom.

- Persze semmi baj – mosolygott Harry a többiek pedig hevesen bólogattak.

 - Oké… a kérdésem: Ki hol alszik?

- Én veled – jelentette ki kórusban Harry és… és Zayn. (További szép álmokat bátyus.)

- Őőő… Nem – ráztam meg a fejem – Veled nem alszok – néztem Zayn-re – Veled, pedig azért nem mert meztelenül alszol – néztem Harry-re.

- De most majd nem fogok – vigyorgott.

- Nem – ráztam meg a fejem kis töprengés után – Talán majd máskor – mosolyogtam – Niall? – néztem rá.

- Áhh. Szóval ki néztél magadnak – húzogatta a szemöldökét.

- Nem. – néztem rá furán ő pedig lebiggyesztette a száját – Szimplán te vagy a legjobb fiúbarát jelöltem – bólintottam.

- Tényleg? – csillant fel a szeme – Hogy-hogy?

- Nem tom’. Csak úgy – vontam meg a vállam.

- Hát. Igazából én és Liam már kinéztünk egy helyet magunknak. Vagyis előbb én… De Liam oda pofátlankodott – nézett Niall szúrós szemmel az említettre, aki csak vigyorgott.

- Oké. Hát akkor… - néztem Louis-ra.

- Oksa – bólintott majd a nyakához kapott – Most hogy így mondod… Tényleg eléggé fáj a nyakam… - ráncolta a szemöldökét én pedig csak röhögtem.

- Hát én szóltam – mosolyogtam – Amúgy ha nem szeretnél velem aludni az se baj… Van még kettő matracom. Az egyiket elő tudom venni bár azt csak nagyon nagy vészhelyzetben, használom, mert kurva kényelmetlen.

- Jó ez így.

- Oké.

 Miután megbeszéltük ki hol alszik a fiúk segítettek megágyazni. Liam és Niall a vendégszobában aludtak így ők ott segítettek, Zayn és Harry a kanapé mellett döntöttek ezért ott ágyaztak velem. Louis pedig ugye velem így ő ott segítkezett.

 Közben ki derült, hogy hagytak nekem pizzát csak Niall megette így én nutellás kenyeret ettem. Majd sorban elmentünk fürödni. Én először majd utánam sorban a srácok.

- Jó éjt – köszöntünk el Louis-val a még lent tévéző társaságtól.

- Jó éjt – kántálták majd azt vettem észre, hogy Harry dob egy puszit. Felnevettem majd én is küldtem egy puszit.

 Mikor beértünk a szobámba Louis neki futásból ráugrott az ágyamra majd elterült.

- Na, tűnés arrébb – mondtam mikor oda értem az ágy mellé.

- Különben? – kérdezte pimaszul.

- Szétverem a csinos kis fejed – vigyorogtam.

- Inkább ne. Még szükségem van rá – mondta mosolyogva majd arrébb húzódott.

 Tapsoltam egyet hogy lekapcsolódjon a villany. De semmi. Tapsoltam még egyet. Semmi.

- Öhm… Tulajdonképpen miért tapsikolsz? – nézett rám furán Louis.

- Kurva életbe – mondtam majd tapsoltam egy nagyot. Lekapcsolódott. Hurrá…

- Oh… Már érthető… Micsoda kényelem – mondta majd betakarózott ezzel lehúzva rólam a takarót.

- Hát… Annyira nem kényelmes, mint a sztároknak – fintorogtam majd mind ketten felnevettünk.

- Amúgy mindig ilyen csúnyán beszélsz? – kérdezte.

- Igen. Többnyire igen. – válaszoltam majd én is kérdeztem - Amúgy sosem hagyod az embereket aludni?

- Nem. Többnyire nem – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor ideje lesz.

- Jó éjt.

- Neked is Louis! – mondtam majd álomba merültem.