*~13. fejezet - Tomlinsonék~*

Megérkeztem egy ritka rossz résszel... Nekem nagyon nem tetszik. Unalmas, lapos stb. De most csak ennyire tellett tőlem. Többet nem is akarok hozzá fűzni. Sietek, ahogy tudok és ígérem a következő rész hosszabb és tartalmasabb lesz! :) Azért remélem nektek tetszik majd. Bocsánat az esetleges hibákért de azért lett ilyen rossz (és lehet hogy van benne egy-két hiba is) a rész mert nem érzem valami jól magam de gyorsan összehoztam nektek egy fejezetet.

Köszönöm a megjegyzéseket, pipákat, oldalmegjelenítéseket, feliratkozókat.:) ♥

Komizzatok, pipáljatok. :) Mindenkinek kellemes őszi szünetet! :) Élvezzétek ki!

xx, Jess ♥

 *Jessica Malik*

Éppen a kórházból tartunk hazafelé Harry-vel immáron gipsz nélkül. Nem csak a karom, de a memóriám is meggyógyult szerencsére. Így végre nem fogom elfelejteni, hogy bedugtam a hajvasalót és nem ég fel egy törölköző. Hupsz.

A két nap rohamosan eltelt én pedig boldogan ugrottam be Harry kocsijába péntek reggel és szinte szárnyaltam az örömtől hogy végre leszedi rólam a doki ezt az átkozott izét a karomon. Csak mi ketten mentünk ugyanis a többiek még javában aludtak Dave-vel az élen. Én is simán elaludtam volna, ha a fürtös reggel nem kelt fel, hogy mennem kellene, és szívesen elvisz. Annyira édes hogy így aggódik.

Ó igen. Félreértés ne essék! Nem érzek semmit Harry iránt és ő sem irántam! Csupán annyiról van szó hogy az utóbbi pár napban nagyon közel kerültünk egymáshoz és iszonyúan jóba lettünk. Újabban együtt lelkizünk (igen Harry is). Én kiöntöm a szívemet Hazz-nak a bátyámmal és minden mással kapcsolatban - sőt még azt is szívesen mosolyogva hallgatja végig, ahogy Dave-ről áradozok, neki pedig felettébb unalmas lehet – ő pedig a „nőügyeiről” (értsd: óránként megtetszik neki valaki más) beszél, amit én is szívesen – néha szórakozottan hallgatok. Szóval így állunk mi. Bár Dave néha eléggé zokon veszi, ha elvonulok Harry-vel de remélem, hamar beletörődik és felfogja, hogy mi ketten a göndörrel csak nagyon jó barátok vagyunk. Se több se kevesebb.

Hogy mi történt még az elmúlt két napban? Nem volt valami izgalmas. Louis és Eleanor szakítottak bár a fiú napról-napra egyre jobban szenved és ehhez társul az is, hogy nem eszik, nem iszik, állandóan csak fekszik vagy üveges tekintettel bámul előre, senkivel nem beszélget, és állítólag úgy járkál a londoni lakásában, mint egy zombi. Nem mozdul ki otthonról – az én házamban sem volt az óta mióta szerdán elment – és ha a fiúknak nem lenne egy kulcsa a lakásához talán nem is találkozna, senkivel ugyanis egy lelket sem enged be az otthonába, ha szétverjük az ajtót, akkor sem. Bár én nem voltam nála (mi azért nem vagyunk olyan jóban ráadásul mi közünk egymáshoz?) a fiúk meséltek bőven. Harry szerint tuti hogy a titkos szerelme és nem az ex-barátnője miatt fordult így magába. Úgy bizony. időközben Harry is rájött, és mint kiderült Liam és Niall is tudott Louis titkáról. Már csak Zayn maradt, aki még mindig nem igazán beszél a Tomlinson fiúval, de azért ő is eléggé aggódik érte, mint a többi bandatársa és a családja is, akiknek szintúgy nem veszi fel a telefont így a szülei a srácok segítségével értesülnek nem túl rózsás állapotáról. Szegény srác.

Ezen kívül a Little Mix-es lányok mind hazautaztak de Perrie vasárnap jön utánunk Hawaii-ra aminek borzasztóan örülök. Talán a többi lány is lenéz pár napra vagy hétre, de ez még közel sem biztos.

Hawaii-ról jut eszembe. Ma indulunk, aminek nagyon örülök, és alig várom már, hogy a tengerparton süttessem magam. Dave pedig alig várja, hogy legyen egy kis színe. Te jó ég. A barátom néha még engem is meglep.

- Hallasz te engem Királylány? – nézett rám egy pillanatra Harry, amire azonnal feleszméltem a gondolataimból. Egyébként a „Királylány” az új becenevem, amit legelőször Louis szájából hallottam, de ha tőle eltekintünk, akkor Niall kezdett el így becézgetni még kedden, amit Harry végül pedig Liam is folytatott – Hahó! Megettem egy elefántot! Két hétig nem feküdtem le senkivel – mondogatott mindenféle hülyeséget a sofőröm Harry csakhogy ráfigyeljek.

- Kizárt – nevettem fel – Három napig se bírnád – ráztam a fejem vigyorogva.

- Hé. Ez nem volt szép – játszotta a sértettet, de végül ő is felnevetett miközben kijelentette, hogy ez bizony igaz. Pedig különben nem. Harry nem az a nőfaló, akinek a média és a pletykalapok beállítják. Bár nagyon szereti a nőket, de soha egyet sem bántana meg vagy használna ki. Egy éjszakás kalandjai természetesen neki is voltak/vannak, de az minden férfinek van.

- Csörög a telefonod – vettem ki a készüléket a zsebéből ügyelve arra, hogy ne tapizzam le nagyon.

- Felvennéd légyszi? – pillantott a készülékre majd azonnal vissza is szegezte az útra tekintetét.

- Miért én? – meredtem a folyamatosan zenélő készülékre.

- Mert én vezetek? – kérdezte furán – Ki az?

- Mit tudom én. Jay – olvastam le a nevet a képernyőről.

- Louis anyukája. Vedd fel és mondd, hogy vezetek.

- Nem veszem fel. Nem is ismerem a szüleit – makacsoltam meg magam és nagy szerencsémre Harry telefonja abba hagyta a csörgést.

- Béna vagy. Tuti újra fel fog hívni és akkor szépen felveszed és megmondod neki, hogy Louis még mindig ugyanaz.

- Ajj muszáj? – nyafogtam és abban a pillanatban újra rezegni majd zenélni kezdett a mobil – Inkább nem – ráztam a fejem. Harry oda nyújtotta a kezét és rá sem pillantva elhúzta a kijelzőn a zöld mobilt. Felvette – Harry – szóltam rá mérgesen, de azonnal a fülemhez is kaptam a telefont, mert hallottam egy női hangot.

- Harry? Ott vagy? – kérdezgette az aggódó vékony hang.

- Jó reggelt. Harry most vezet de... – éppen illedelmesen be akartam mutatkozni, amikor Louis anyukája félbeszakított.

- Ne haragudj, hogy közbevágok, de nagyon aggódom. Itt vagyok Londonban Louis lakásán, de ő nincs itthon. Minden szét van, dobálva óriási kupleráj van, de a fiam nincs sehol. Hívtam már a többieket is, de senki nem tudja, hol van. Nincs veletek? – szegény nő már a sírás határán állt. Hallottam, ahogy mögötte két kislányos hang azt ismételgeti, hogy nyugodjon meg.

- Nincs itt, de ne aggódjon! Azonnal ott vagyunk Harry-vel – mondtam ijedten. Egy halk, szipogós köszönömöt hallottam majd a vonal monoton sípolását. Harry kérdezés nélkül irányt váltott. Mindent hallott.

- Hol a bánatba vagy Tomlinson? – sziszegi magában Harry idegesen. Remélem semmit nem művelt magával. Körülbelül öt perc múlva oda is értünk az emeletes ház elé. Kipattantunk az autóból és kettesével szedve a lépcsőfokokat követtem Harry-t. Mikor odaértünk a harmadik emelet folyosójának utolsó ajtajához Harry kopogás nélkül benyitott. A lakásban tényleg óriási kupi fogadott minket. Minden szétdobálva és összetörve.  Louis anyukája magába roskadva ült a kanapén és úgy tűn folyamatosan a fiát hívogatja. Két oldalán egy szőke és egy barna hajú lány ült, akik gyönyörűek, nagyon hasonlítanak és feltehetőleg Louis húgai voltak.

- Írj, Louis-nak addig én hívom Liam-et hogy kezdjék el keresni – túrt Harry idegesen a hajába. Ahogy meghallotta a három kanapén ülő a hangját oda kapták a fejüket. Jay felállt és odalépett Harry-hez majd szipogva megölelte.

- Harry nyugodj meg! Nem kell rögtön a CSI-t hívni! – suttogtam és kiléptem a folyosóra. Ahelyett hogy írtam volna Louis-nak inkább hívtam. Úgy jobban megnyugszik mindenki. Bár kétlem, hogy pont nekem veszi fel.

- Szia – hallottam meg a vonal túlsó végéről Louis élettelen hangját. Megkönnyebbültem kifújtam a levegőt és visszaléptem a lakásba. Mindenki kérdőn nézett rám. Bólintottam jelezve hogy nyugodjanak meg; Louis felvette. A két lánymegkönnyebbülten leült a kanapéra, Jay a szívére tette a kezét és miközben sóhajtott egy nagyot szinte hallottam, hogy leesik az a bizonyos kő a szívéről. Harry pedig szem forgatva szidta Louis-t, amiért mindenkit pillanatok alatt kiborított, de azért láttam rajta hogy ő is nagyon megkönnyebbült.

- Hol a fenében vagy? – kérdeztem dühösen. Igazából pofon vágtam volna magamat, amiért így beszélek Louis-val a saját anyja és a húgai előtt, de nem hiszem, hogy megviselte volna őket ráadásul volt okom rá mert jelen pillanatban tök ideg voltam.

- Éppen megyek hazafelé. Miért? – kérdezte halkan.

- Mert mindenki ki van borulva, hogy hova tűntél. Mi ez a kupi a lakásodban? Lépni alig tudok – néztem körül.

- Tessék? Mit keresel te a lakásomban? Különben meg a parkban voltam már oda se lehet kimenni? Csak mert akkor szóljatok – mormogta mérgesen és rám csapta a telefont. Elvettem a fülemről a készüléket és furán néztem a kijelzőre miközben Louis előbbi kirohanását hallottam újra a fejemben.

- Mi történt? – kérdezte Jay.

- Jön hazafelé. A parkban volt – néztem fel.

- Mi a...? – hallottam meg az ajtóból Louis hangját. Gyors volt – Anya? Ti meg mit keresetek itt? – kérdezte döbbenten Louis. Miközben belépett a lakásnak nevezett szeméttelepre rá pillantott, de amint összeakadt a tekintetünk elkapta a fejét.

- Szörnyen nézel ki Lou – ráncolja össze a homlokát a szőke hajú lány.

- Kösz Lottie. Édes vagy. Pont erre volt szükségem – vigyorgott erőltetetten Louis. A szőkeség erre fintorgott egyet. Louis megállt Jay előtt.

- Pontosan ezért vagyok itt drága egyetlen kisfiam – csattant fel a nő Louis-ra mutatva – Mi történik veled Louis? Napok óta nem veszed fel a telefont és a fiúk is alig hallanak rólad – rázza a fejét, de nem kiabál.

- Nincs kedvem ehhez anya oké? – nyavalygott Louis és miután adott egy puszit anyjának és húgainak lesöpört mindent a kanapéról majd végig feküdt rajta. Mindannyian kérdőn néztünk rá – Mi az?

- Azt még eltűröm, ha nem mondod el mi bánt, mert két órán belül úgyis kifaggatlak. De azt hogy halogasd a rendrakást, azt már én sem nézem ölbe tett kézzel – húzta fel Louis anyukája a szemöldökét pont úgy, ahogyan a fia szokta.

- Jól van, na – motyogta Louis majd komótosan felállt – Anya – próbál magára bájos mosolyt erőltetni. Jay felsóhajt.

- Segítek – forgatja a szemét mosolyogva – és a lányok is – mutat a két lányra, akik kissé vonakodva, ugyan de belemennek. Harry már meg is bökdös, hogy indulhatnánk, mielőtt minket is bevonnak a munkába és különben is neki be kell mennie a stúdióba időre, de én csak, megrázom a fejem.

- Én maradok és segítek. Te viszont rohanj, mert 10 perced van – vigyorogtam a göndör srácra, aki idegesen az órájára pillantott. Nevetve megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára, amit mosolyogva fogadott.

- Bocsi mindenkitől, de nekem rohannom kell a stúdióba – rohant oda a többiekhez. Megölelte Louis anyukáját – aki megköszönte neki a segítséget - és a két lányt az összetört fiúval pedig lepacsizott és megveregette a vállát. Miközben kifelé indult még gyorsan oda hajolt hozzám és mosolyogva hagyott egy puszit a homlokomon.

- Vigyázz a fejedre – nevetett miközben felkapta a cipőjét.

- Megteszek minden tőlem telhetőt – vigyorogtam.

- Sziasztok – intett Harry.

- Köszi, a fuvart – szóltam utána mikor már a lépcső felé kocogott – Majd meghálálom.

- Hagyjál már – rázta a fejét furán mégis nevetve Hazz. Mosolyogva léptem be az ajtóból.

- Nem kellett volna itt maradnod. Boldogulunk – mosolygott rám kedvesen Jay.

- Nincs semmi dolgom. Nem fog letörni a körmöm – léptem oda hozzá – Még nem ismerjük egymást.

- Ó igen. Csak nem Harry új barátnője vagy? – kérdezte Jay. Nem tehetek róla, de azonnal kitört belőlem a nevetés.

- Anya! – szólt rá Louis anyukájára.

- Nem. Semmi baj – legyintettem a Tomlinson fiú felé – Igazából a nevem Jessica Malik és Zayn húga vagyok. Nem vagyok együtt Harry-vel csak nagyon jó barátok vagyunk – mosolyogtam a kezemet nyújtva.

- Johanna Deakin de inkább csak Jay – rázza meg a kezemet somolyogva. Azonnal szembe ötlött a Deakin vezetéknév – Ne haragudj, hogy tévedtem – nevetett. Mosolyogva megráztam a fejem – De biztosan van barátod. Egy ilyen gyönyörű lánynak kell, hogy legyen.

- Van is – mosolyogtam – Két éve vagyunk együtt – büszke voltam mikor ezt kimondtam.

- Hű. Akkor úgy tűnik komoly a dolog.

- De még mennyire – bólogattam csillogó szemekkel.

- El kezdhetnénk a pakolást? – csattant fel hirtelen Louis. Furcsán néztünk rá mindannyian. Jay bólintott – Mi volt a kórházban? – bökött a karom felé Louis a fejével miközben arrébb dobott egy pólót. A fotelról a padlóra.

- Nem ott van a helye Lou! – szólt a szőke - ha jól hallottam Louis-tól, Lottie - Tomlinson-lány élesen bátyjára. Louis morogva lehajolt és felkapta a pólót majd a húgára grimaszolva összehajtotta és betette a szekrénybe. Halkan kuncogtam testvéri vitájukon.

- Már minden oké. Teljesen meggyógyult a karom is és a memóriám is – eresztettem meg egy halvány mosolyt.

- Akkor oké – motyogta Louis rám se nézve.

- Mi történt? – érdeklődött Jay. Louis szólásra nyitotta a száját, de közbevágtam mielőtt megint magát hibáztatná.

- Ügyetlen voltam és leestem a lépcsőn. Kicsit megzúzódott a kezem és sérült a memóriám, de már jól vagyok – Jay elhúzva a száját bólintott.

- Louis mi lenne, ha mi ketten a szobádba folytatnánk? Fogadok, hogy ott rosszabb a helyzet – ajánlkozott a nő.

- Nem szedsz ki belőlem semmit anya – forgatta a szemét Louis miközben elindult egy ajtó felé.

- Majd meglátjuk – kacsintott rám Jay miközben követte fiát. Felnevettem – Lányok nem lenne baj, ha nektek itt kellene folytatnotok? – megráztuk a fejünket. Folytattam a pólók hajtogatását – Atyaúristen – hallottuk még utoljára a nő hangját pont mikor belépett a szobába. Hangosan felkacagtunk a lányokkal.

- Azt hiszem, én oda nem fogok bemenni – nevetett mellettem a barna hajú lány – Egyébként Felicite Tomlinson. Fizzy – javította ki magát mosolyogva.

- Jessica Malik – kissé meglepetésként ért, amikor mintha már ezer éve ismernénk egymást megölelt. Mosolyogva öletem vissza.

- Charlotte Tomlinson. Szigorúan csak Lottie! – tette fel a mutatóujját szigorúan Lottie de azért láttam a szemén hogy visszafolytja a mosolyát. Miután én is bemutatkoztam a másik Tomlinson-húgi is megölelt.

- Tényleg ne hívd Charlotte-nak, mert megfolyt. Tapasztalatból mondom – húzta el a száját Fizzy. Lottie-val felnevettünk majd a barna lány is így tett.

Egy órával később gyönyörű szép rend volt a nappaliban és a konyhában is. Gyorsan telt az idő, mert a három lánnyal be sem állt a szánk. Irtó jó fejek. Halálra röhögtem magamat a poénjaikon és azon, ahogy egymást szívatják. Teljesen ugyanolyanok, mint Louis. Azt kérték meséljek Dave-ről, a barátnőimről, az életemről. Róluk kiderült, hogy ők is állandóan hiányolják Louis-t akárcsak én Zayn-t. Ezen kívül azt is megtudtam, hogy többen vannak/lesznek testvérek. A gyönyörű kis ikerlányokról – Pheobe és Daisy – mutattak képet és láthattam a 8 hónap múlva érkező ikreket is. Kiderült, hogy Louis születési neve: Louis Troy Austin, amit később megváltozatott, mert nem igazán volt jóba a vérszerinti apukájával Troy Austinnal. Csakhogy az anyukájuk újra elvált viszont a lányok biztosak benne hogy most már megtalálta az igazit Dan Deakin személyében. „Bonyolult családunk van” – rázta a fejét Lottie nevetve.

Kicsit furcsának találtam, hogy így megbíznak bennem már az első találkozásunkkor, hogy ilyen dolgokat osztanak meg velem. Ettől függetlenül jól esett.

Amikor már elfáradtunk a beszélgetésbe, de anya és fia még mindig nem jöttek ki a szobából a kanapén ülve elővettük a telefonjainkat és bekövettük egymást twitteren majd ott „beszélgettünk ” egy kicsit.