*~19. fejezet - Mi történik?~*

Szép estét (vagy mit) mindenkinek! :D Tudom, kicsit későn hoztam az új részt és nem is lett olyan hosszú, de most volt időm befejezni.:) Sok hozzáfűznivalóm nincsen, nekem annyira nem tetszik, ezért is érdekelne a ti véleményetek.:)

Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat, nagyon jól estek. :)

Sajnos csak most láttam, hogy az egyik kedves olvasóm írt, hogy jelentkezzek a versenyükre, így lemaradtam a határidőről, de köszönöm hogy gondoltál rám! :) ♥

Nos remélem nektek tetszeni fog ez a érsz, ha már nekem nem is.:D Várom a kommenteket és pipákat! :)

Csókoltatok mindenkit, bírjátok ki még a holnapi napot, aztán hétvége.:) Jó olvasást!

Xx, Jess ♥

 Egy ismeretlen helyen ébredtem. A szobában káosz uralkodott ezen kívül pedig Zayn-illat volt, a falak teli fújva. Zayn szobájában vagyok. Oldalra fordultam és a bátyámmal találtam szemben magam.

- Na mizu? – vigyorgott rám miközben félrerakta a telefonját.

- Miért aludtam a szobádban? – néztem rá gyanakodva.

Az állát vakargatva válaszolt. Korrigálnám... Próbált válaszolni.

- Öhm Dave-vel... Szóval Dave-vel egy kicsit... Hogy is mondjam? Szóval... – kereste Zayn a szavakat.

- Visszajöjjek holnap? – förmedtem rá.

Megrázta a fejét és végre kinyögte, amit mondani akart.

- Dave-vel összekaptatok egy kicsit. Nagyon. Inkább összevesztetek. Nagyon összevesztetek. Nem akartál vele aludni. – húzta el a száját. Láttam rajta hogy ez még nem minden.

- És? – próbáltam kihúzni belőle a szavakat. Amikor csak bámult rám újra felcsattantam – Zayn mi történt még?

- Dave és Louis összeverekedtek. – bökte ki végre.

- Baszki. – suttogtam magam elé – Jól vannak? – néztem rá félve.

- Mindketten ittak már akkor. Az ütések nagy részét elvétették de Dave közelében volt egy váza, amit hozzávágott Louis-hoz. Pár helyen elvágták a szilánkok, de nem lett komolyabb baja. – magyarázott.

- Nem hiszem el... – fogtam a fejem rémülten.

- Figyelj húgi. Én nem akarok beleszólni. De Dave elég agresszívnek tűnik. Ugye téged soha...

- Jézusom Zayn! Dehogyis! Dave nem ilyen. Ezt csak az alkohol váltotta ki belőle. – ráztam a fejem hevesen – Miért verekedtek össze?

- Louis-val kicsit... Hát öhm...

- Zayn ki tudnál mondani egy épkézláb mondatot? – már lassan a hajamat téptem idegességemben, de Zayn még mindig csak makogott.

- Louis-val kicsit összemelegedtetek. Vagyis Louis nyomult rád, te pedig nem nagyon utasítottad vissza. – vázolta fel a helyzetet a bátyám.

- Mit értesz ez alatt? – kérdeztem attól tartva, hogy netalán megcsaltam Dave-et.

- Ne ijedj meg! Louis táncolni hívott és te mentél. Dave-nek nem tetszett ez hozzásimulós dolog a táncotokban. – magyarázott Zayn, nekem pedig azonnal kitisztult az emlékezetem.

Louis-val nagyon is jó volt táncolni. Ha tetszik Dave-nek, ha nem. Nem tehetek róla, hogy ő nem tud így táncolni. Louis viszont igen, a táncunk pedig kissé erotikusra sikeredett. Ez csak az alkohol hatása volt. Dave is részeg volt, úgyhogy nem kellett volna mindent így túlkomplikálni. Jó ez nem mentség de... Na, mindegy.

- Jess! – szólt rám Zayn összeráncolva a szemöldökeit.

- Hm? – néztem rá a gondolataimba merülve.

- Nem akarom tudni miről, elmélkedsz, de légy szíves ne pirulj el, mert van egy olyan érzésem, hogy nem a pasidon jár az eszed – nézett rám Zayn gyanakvóan mégis halvány mosollyal az arcán.

- Mi? Dehogyis! Én csak... – kezdtem el magyarázkodni, de a bátyám közbevágott.

- Ne mentegetőzz húgi! Hidd el én is sokkal jobban örülnék, ha inkább vele lennél, mint Dave-vel. – mosolygott rám, de a dühös pillantásomat látva lehervadt a vigyor az arcáról – Ne haragudj, tényleg, de nekem az eddig megismertek alapján nem szimpatikus. Sajnálom! – húzta el a száját.

Zayn azok között az emberek között van, akiknek nagyon számít a véleménye. Ezen listám eléggé rövid. Mindössze a szüleim, a nővérem, a bátyám, a barátnőim és Dave szerepelnek rajta. Tényleg számít, amit mondanak és az, hogy Zayn nincs jó véleménnyel a barátomról nem újdonság számomra, mivel eddig is láttam rajta. De az, hogy be is vallotta, nem esett túl jól és bár haragudhatnék rá ez miatt, de nem teszem hisz van oka arra, hogy ez legyen a véleménye. Dave az utóbbi napokban nem volt valami kedves, illemtudó, minta barát. De én tudom, hogy nem ilyen és beszélni fogok erről vele. Minél előbb.

De először Louis-val kell beszélnem. Most valahogy fontosabbnak tartom, hogy vele beszéljek. Hogy miért? Mert fogalmam sincs hová vezet a mi kapcsolatunk, de semmi esetre sem szeretném, ha félreértené a dolgokat és azt hinné, hogy én érzek valamit iránta és ez miatt szánalmasnak tartson vagy ilyesmi.

Louis nem hülye. Te viszont az vagy. – a tudatalattim visszatért és nem bánik túl kedvesen velem.

Nem értem miért vagyok hülye, de mindegy. Erre is rájövök majd idővel, de most, meg kell találom Louis-t.

- Hol van Louis? – néztem Zayn-re.

- A szobájában. Vagy a nappaliban. De az is lehet, hogy fürdik vagy esetleg... – sorolta Zayn a lehetőségeket.

- Oké, oké. Szóval a házban van. – forgattam a szemem és felpattantam. Már éppen mentem volna ki az ajtón amikor Zayn a csuklóm után kapott.

- Ugye nem haragszol? – nézett rám kiskutyákat megszégyenítő módon. Eléggé értetlenül néztem rá – Azért amint az előbb mondtam.

- Ja azért nem. – bólintottam.

- Azért nem. - emelte kis Zayn a szót majd sóhajtva elengedte a kezem és visszaballagott az ágyához. Lefeküdt és a fejére húzta a takarót.

Abban a pillanatban azt hittem megszakad a szívem és mindennél jobban szükségem volt egy ölelésre a bátyámtól.

Visszalépdeltem az ágyhoz és Zayn mellé bújtam, majd a fejünkre húztam a takarót.

- Mit csinálsz húgocskám? – kérdezte Zayn mosolygós hangon.

- Szeretlek. – suttogtam.

- Én is szeretlek. – bújt hozzám közelebb Zayn és a vállamat átfogva szorosan megölelt és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Megyek, beszélek a haveroddal. – nevettem és felálltam. Zayn kibújt a takaró alól és rám nézett.

- Ne vesszetek össze és mondd meg neki, hogyha megbánt a két kezemmel fojtom meg! – nézett rám komolyan.

- Mindenképp. – nevettem fel.

Miután elhagytam a bátyám szobáját a Dave-vel közös hálónk felé indultam fel a lépcsőn és imádkoztam, hogy a barátom még aludjon. A házban csend volt valószínűleg tegnap mindenki rendesen leöntött a garatra és még nem sikerült felébredni. A folyosón lévő órára pillantottam, ami reggel 10 órát mutatott. Dave még legalább délig aludni fog. Ó, nem. Mivel másnapos ezért 2-ig. Hurrá...

Óvatosan léptem be a szobánkba és a tekintetem rögtön a franciaágyon állapodott meg. Dave szétterülve horkolt rajta. Biztató hogy nem hiányzok mellőle, tényleg. Rohadtul. A szemeimet forgatva szedtem ki a szekrényből a ruháimat, a sminkemet és a laptopomat, majd ki is slisszoltam a fürdőszobába.

Beálltam a zuhanyfülkébe és végre megmosakodhattam. Miután megszagoltam a hajamat elfintorodtam és azonnal meg is mostam megszabadítva ezzel a vodka szagától. Egy darabig áztattam magamat majd végül kiléptem a zuhany alól, felöltöztem és tettem fel egy kis szempillaspirált, hogy minimálisan normálisan nézzek ki. Hát nem sikerült. De mindegy. A hajamat nem szárítottam meg úgysem kell neki fél óránál több ebben a melegben és megszárad.

Kicsit be voltam tojva (kérdéses hogy miért) a Louis-val való beszélgetés gondolatára ezért inkább leültem még egy kicsit a nappaliba benyomtam a tévét, de mivel semmi érdekeset nem találtam benne inkább neteztem. A laptopomon felnéztem facebookra, ahol eluralkodott a káosz. Az értesítéseim kiakadtak, több száz ember írt üzenetet, ismerősnek jelöltek olyan emberek, akikről még csak nem is tudtam, hogy a világon vannak, mindenki az idővonalamra írt, lájkoltak, kommentet írtak én pedig egész egyszerűen kitöröltem magamat.

Következett a twitter, ahol pont ugyanilyen volt a helyzet. Ott már jobban érdekeltek a dolgok. Sok-sok rajongó tweetelt nekem, milliónyi üzenet, a követőim száma pedig több mint fél millióval megugrott. Nincs mese, a rajongók rám találtak. Most nem igazán volt kedvem válaszolni, de nagyon kedveseket írtak, úgyhogy ezt majd azért bepótolom. Rápillantottam a világtrendekre és akkor kiáltottam fel majdnem. Ott állt a nevem feketén, fehéren. Ráadásul két trendben is szerepeltem. Volt egy sima „Jessica Malik” és még egy, amit nem tudtam hová tenni. A rajongók megalkották a Harry-vel közös nevünket, ami nem más, mint a Hassi. Én pedig képes voltam a Sophiam-mal szórakozni. A „Hassi-s” tweetek mindegyikéhez egy instagram link volt csatolva. Azonnal rákattintottam az elsőre.

 

Amikor megláttam a Harry által feltöltött képet először arra gondoltam, hogy ezért még meg fogom ölni másodszor pedig arra, hogy mi a fene ez a sok komment rólam, és miért lettem hirtelen a középpontban?

A tudatalattim lehülyézett. Oké, tudom miért lettem a középpontban, de azért ez nekem mégis csak sok... Hogy bírják ki ezt a srácok?

Egy darabig olvasgattam a kedves és kevésbé kedves kommenteket aztán inkább csak a fejemet rázva kikapcsoltam a laptopot és a dohányzóasztalra helyeztem majd megindultam a lépcső felé.

A ház még mindig csendes volt pedig már háromnegyed 11 is elmúlt... Megálltam Louis ajtaja előtt és vettem egy nagy levegőt. A tenyeremre néztem, ami izzadt volt, a lábam pedig remegett.

Mi a franc bajod van? Ez csak Louis... – tudatalattim szokásához híven, csöppet sem kedvesen forgatta szemét. A homlokomra ütöttem és kettőt kopogtam. Semmi válasz. Újra kopogtattam az ajtón, kicsit erőteljesebben, de válasz még mindig nem érkezett. Lehet, hogy itt sincs? De hol lenne? Ismét két kopogást hallattam. A válasz egy hangos fújtatás volt, ami a szobából érkezett.

- Még alszok! – jött a mérges válasz. Bár Louis hangja egyáltalán nem hatott álmosnak én mégis kicsit megszeppentem, hogy felébresztettem.

- Oké, bocsi. – válaszoltam halkan inkább csak az ajtónak. Már éppen indultam volna el, amikor kivágódott mögöttem az ajtó. Egy kéz kapott a csuklóm után és behúzott a szobába.

- Szia. – néztem tágra nyílt szemekkel Louis-ra.

- Bocsi, nem akartalak elküldeni. Nem tudtam, hogy te vagy. – fordult meg hirtelen, rám sem nézve. Már fel volt öltözve, az ágya be volt ágyazva.

- Azt hittem még alszol. – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Nem is aludtam. – nevetett fel halkan és leült az ágyára – Mi újság? – kérdezte a kezét bámulva. Miért nem néz rám? Megint olyan letört...

- Öhm... Jól vagy? – ültem le vele szemben az ágyára. Még mindig nem nézett rám. A kezeit babrálta én pedig közelről vettem észre, hogy a bal tenyere tele van apró vágásokkal a vér pedig rászáradva – Basszus! – kaptam a szám elé a kezemet – Louis én...

- Nem te csináltad! – rázta a fejét Louis. Óvatosan megfogtam a kézfejét és megvizsgáltam.

- Fáj? – néztem rá bűnbánó tekintettel.

- Igen. – emelte rám végre a tekintetét. A szemei fel voltak dagadva. Már megint sírt. Pár másodpercig bámultam az arcát, de hirtelen újra leszegte a fejét és kikapta a kezét az enyémből – A kezem nem... – suttogta.

Szólásra nyitottam a számat, de Louis megelőzött.

- Utálom ezeket az érzéseket és utálom magamat is, amiért így érzek. Nálam jobban senki sem szeretné, hogy elmúljanak, de egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni. – sírta el magát végül.

Csak néztem, ahogy potyognak a könnyei és azon gondolkoztam mekkora mázlista lehet ez a lány, akit egy fiú képes így szeretni. Azt hiszem, Louis bármit megtenne érte, a tenyerén hordozná, még a csillagokat is lehozná neki, hogy az övé lehessen. Nem tudom elképzelni, hogy ez a lány, hogy nem veszi észre Louis-t. Nem elég hogy egy isten pasi, de még érzelmes is. Ha nem lenne barátom és Louis így érezne irántam, én esküszöm, mindenem odaadnám neki.

Louis ingerülten letörölte a könnyeit.

- Bocs, hogy mindig kiborulok előtted. Előtted. Ez elég ironikus. – mondta szórakozottan. Nem igazán értettem miről beszél, de nem kérdeztem rá. Hagytam had beszéljen – Annyira gyenge vagyok. – dőlt hátra egy nagy sóhaj kíséretében. A fejemet rázva felálltam és kimentem Louis fürdőjébe, majd miután rátaláltam némi fertőtlenítőre és egyéb orvosi dolgokra, amivel leápolhatom a kezét, újra visszabandukoltam a szobába.

Louis némán, elködösült szemekkel bámult maga elé.

- A könny nem annak a jele, hogy gyenge vagy, hanem hogy érzel. – pillantottam fel rá, miközben megfogtam a kezét. Óvatosan lemostam róla a vért, majd lefertőtlenítettem a pici vágásokat. Nem bajlódtam a sebtapaszokkal inkább csak bekötöttem a kézfejét egy fáslival. Amikor befejeztem a kötözgetést, Louis kezét visszaeresztettem a térdére. Felnéztem rá és egy apró mosolyt küldött felém köszönetképpen.

Egy kis ideig néma csöndben néztünk egymás szemébe, de amikor megláttam, hogy Louis szeme újra megtelik könnyel úgy éreztem, meg kell szólalnom.

- Louis könyörögve kérlek, hogy mondd el a lánynak, hogy szereted, mert semelyikünk nem tudja tovább nézni, ahogy szenvedsz és emészted magad, és mind e mellett neked a legrosszabb. Miért nem akarod neki elmondani? Nem lehetsz biztos benne, hogy nemet mond. – ráztam a fejemet.

- Nem azért nem mondom el, mert nem akarom, hanem azért, mert nem tudom, hogyan és mert... Gyáva vagyok, hogy elmondjam. – hajtotta le a fejét.

- Csak azt hiszed, hogy az vagy Louis. De még csak a közelében sem vagy a gyávaságnak.

- Később meg bánnám, ha nemet mondana. – érvelt újra.

- Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tetted meg, nem igaz? – kacsintottam rá.

- Annyira bölcs Miss Malik. – mosolygott rám Louis mire felnevettem – Ígérj meg nekem valamit szépség! – nézett mélyen a szememben. Kérdőn viszonoztam a pillantását.

- Bármi történjen is, te mindig maradj ilyen csodálatos lány, oké? – kérdezte komolyan.

- Azt hiszem, ezt megígérhetem. – suttogtam elveszve a srác kék íriszeiben.

- Köszönöm! – mosolygott, majd oda húzott magához és szorosan a karjaiba zárt.

A testemet melegség járta át, a karjaim pedig ösztönösen cselekedtek, és körülölelték Louis nyakát. Az arcát a hajamba fúrta, én pedig elmosolyodtam és felnéztem rá.

- Na, mi ez a huncut mosoly? – nevetett fel.

- Mióta ilyen kedves vagy, tökre szeretem a hülye fejedet Louis Tomlinson. – vigyorogtam rá.

- Én mindig is szerettem a gyönyörű pofidat Jessica Malik. – mosolygott, mire felnevettem és adtam az arcára egy puszit, majd újra visszabújtam az ölelésébe.

Úgy éreztem nagyon jó helyen vagyok Louis Tomlinson biztonságot nyújtó, szeretetteljes ölelésében. Ez valahogy más volt. Régen kaptam már ilyet fiútól. Dave-től is.

Hogy mondhatok ilyet? Mi bajom van? Mi történik?