Sziasztook! :) Nos, megérkeztem az új résszel. Kicsit rövid lett, kicsit szar, kicsit unalmas, meg ilyesmi de ideje volt már kitennem. Remélem nektek legalább annyira fog tetszeni, mint amennyire nekem nem.:D
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de engem is kikészített ez a Zayn-es dolog. Szerencsére miután napokig kisírtam magamat, most már megemésztettem a dolgot. Nem is szeretnék róla tovább beszélni. A lényeg hogy így is tökéletesek és imádjuk őket ugyanúgy mint eddig.:) ♥
Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és kommenteket, emellett pedig üdvözlöm az új feliratkozómat. ♥
Előre is Boldog Húsvétot mindenkinek és sok locsolót! :D (Bár én utálom ha pacsuli szagom van. :D)
Hagyjatok magatok után valamilyen nyomot ha tetszett, de lehet akkor is ha nem.:D Jó olvasást!
Xx, Jessi ♥
*Jessica Malik*
- Mi újság? – lépkedett le a lépcsőn Dave felöltözve miközben a fejét fogta – Kibaszottul fáj a fejem – nyögött fel.
- Ezt úgy
hívják, másnaposság Joey. – vágott hozzá egy párnát Kath.
- Ne hívj így
Katherine, mert nem lesz jó vége! – mikor Dave odaért a kanapéhoz ahol Katherine-vel
ültem ledobta a lány lábát az ölemből és beült mellém. Hozzám hajolt egy csókért,
de én elfordítottam a fejemet így csak egy arc puszit sikerült adnia.
Furcsán
nézett rám majd szólásra nyitotta a száját, de nem tudott belekezdeni a mondandójába,
mert nagy szerencsémre Niall, Harry és Liam hangos zsivajjal becsörtettek az
ajtón.
- Csá
királylány. – hajolt le hozzám Harry és nyomott egy puszit a fejemre, amit én
megmosolyogtam. Összepacsizott Dave-vel majd leült Kath mellé. Harry a
barátnőmre kacsintott, aki kedvesen rámosolygott.
- Merre
voltatok? – kérdeztem Liam-et amikor Niall után ő is adott egy puszit.
- Kajáltunk.
– vigyorgott Niall – Hoztunk nektek is. – mutatta fel a kezében tartott zacskókat
és elvonult a konyhába.
- Niall megtennéd,
hogy nem eszed meg, amit nekünk hoztál? – kiáltott a srác után az éppen hozzánk
csatlakozó bátyám.
- Meggondolom.
– válaszolt az ír fiú.
- Annyira
kikészítőek ezek ketten. – mutogatott Liam fáradtan Harry-re és Niall-re aki
immáron mellettem ült. A két srác védekezően feltette a kezét, de az arcukon
ott bujkált a vigyor.
- Sophia? –
néztem Liam-re.
- Még alszik.
Korai géppel jött tegnap és egyébként is hajnalban feküdtünk le aludni. Megyek,
meg is nézem. – intett én pedig mosolyogva bólintottam.
- Louis és
Liz? – nézett körbe Kath amikor észrevette, hogy mindenki ott ül a nappaliban
Sophiam-on és a két említetten kívül.
- Nem láttam
őket még ma. – szólt közbe Niall teleszájal. Fogalmam sincs mit evett megint.
- Én már
beszéltem ma Louis-val de Lizát nem láttam semerre. – tártam szét a karomat.
Louis említésekor Dave tekintete szinte kifúrta az oldalamat, de nem néztem rá.
- Furcsa,
hogy pont ketten hiányoznak – vigyorgott perverzen Kath, mire mind felnevettünk
majd helyeseltünk kivéve Harry-t, aki idegesen megforgatta a szemeit.
- Biztos
valahol dugnak. Lelépek nincs kedvem a nyögéseiket hallgatni. – pattant fel
Harry. Kicsörtetett az ajtón és bevágta azt maga után.
- Ennek meg
mi a fene baja van? – nézett körbe nyugtalanul Niall. Ő az, aki azonnal aggódik,
ha valamelyik barátja már csak egy kicsit is ideges. Arany szíve van.
- Átöltözök
és beszélek vele. – sóhajtottam és felálltam.
-
Pszichologizálj édes! – nevetett Kath. Mosolyogva megforgattam a szemeimet.
Liza és Kath
soha nem hagynak békén azzal, miszerint menjek pszichológusnak, mert állítólag
jó érzékem van hozzá és könnyen segítek az embereken. Én inkább úgy vagyok vele,
hogy nehezen tudok tanácsot adni, de nagyon szeretnék segíteni. Szeretem
meghallgatni az emberek problémáit és próbálok tanácsokat adni, bár ha engem
kérdeztek nem sikerül valami jól. Hát a barátnőimnek nem ez a véleményük.
A szobámba
érve gyorsan kifésültem a hajamat majd a rövid gatyámat és a pólómat
átváltottam egy laza utcai szettre. Mindent felforgatva kerestem a
napszemüvegemet, de sehol sem találtam. Hirtelen Dave jelent meg az ajtóban és
kérdőn nézett rám.
- Nem láttad
a napszemüvegemet? – pillantottam rá. Nem válaszolt csak leemelte a szekrényről
az említett tárgyat és felém nyújtotta.
- Az a mázli,
hogy nem verte ki a szememet. – fújtattam – Kösz. – néztem rá érzelemmentesen
és már léptem volna ki mellette az ajtón, de utamat állta.
- Mi bajod
van Jess? – nézett a szemembe.
- Mi bajom
van? – nevettem fel. Felhúzta a szemöldökét. Sejtése sincs – Dave, te
hozzávágtál egy vázát a bátyám bandatársához. – néztem rá hitetlenkedve. Így
kimondva még durvábban hangzott.
- Nyomult rád.
– rántotta meg a vállát hanyagul. Idegesített.
- Nem nyomult,
és ha azt tette volna, sem kellene megölnöd. – tártam szét a kezem miközben
hadartam.
- Rendben
van. Ne haragudj. Ígérem, tőle is bocsánatot fogok kérni. – sóhajtott fel.
- Rendben. –
bólintottam.
- Sokat
veszekszünk mostanában. – ráncolta a szemöldökét – Hagyjuk ezt abba oké?
- Jó. –
bólintottam mosolyogva.
Megfogta a
derekamat és magához húzva hevesen megcsókolt. Hátrafelé tolt, a lábamnál
megéreztem az ágy szélét és azonnal megszakítottam a csókcsatánkat, ami kezdett
kissé fájdalmassá válni, ráadásul nem is élveztem, ugyanis siettem. Vagyis
gondolom azért. Eltoltam magamtól Dave-et, ő pedig kérdőn nézett rám.
- Meg kell
keresnem Harryt. – húzom el a számat bár most az egyszer egyáltalán nem bánom,
hogy nem folytathatjuk ezt Dave-vel. Kicsit olyan érzésem volt, mintha csak
azért akart volna kibékülni velem, hogy most lefeküdjünk. De nem adom be ilyen
könnyen a derekam.
- Este
folytatjuk. – kacsintott.
- Mindenképp.
– nevettem fel erőltetetten és levágtattam a nappaliba, ahol még mindig ott ült
az egész társaság, kiegészülve az eddig keresett emberekkel, Louis-val és
Lizával. Szúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon merre lehettek ők ketten
és most miért ülnek egymás mellett, bizalmasan sugdolózva.
- Merre
voltatok skacok? – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Csak...
fent. – túrt a hajába Liz. Furcsa volt. Inkább csak bólintottam.
Összetalálkozott a tekintetem Louis-val, aki édesen rám mosolygott. Ugyanígy
tettem, majd Dave-re néztem, aki lejött a lépcsőről és azonnal mögöttem termett
átkarolva a derekamat. Belepuszilt a hajamba és felnevettem. Ez már sokkal
inkább az a Dave, akit szeretek és nem csak a szex érdekli. Megfordultam az
ölelésében, a kezemet pedig átkaroltam a nyakánál.
- Siess
vissza! – kérte kedvesen.
- Rohanok. –
közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat az övének nyomtam. Most már meg akartam
csókolni. Talán bipoláris vagyok.
Dave
erősebben magához szorított miközben csókolt. Nyelvével végig simította az alsó
ajkamat, én pedig reflexszerűen megadtam neki a bejutást. Minél tovább próbálta
felfedezni a számat, annál jobban belemelegedtem. Kezeit bedugta a farzsebembe,
miközben megmarkolta a fenekemet. Alig hallhatóan nyöszörögtem. Jobb kezemet
lassan lecsúsztattam a nyakáról végig simítva a hátán, tudtam, hogy ettől ki
fog készülni.
- Bébi. –
nyögött fel Dave eléggé hangosan ahhoz, hogy a többiek elkezdjenek kuncogni.
Ekkor jutott eszünkbe, hogy nem csak mi vagyunk a helyiségben.
Kissé elpirultam,
de nyomtam még egy puszit Dave szájára, amire elmosolyodott és kihúzta kezeit a
farzsebemből. Elléptem tőle, ő pedig leült az egyik fotelbe.
- Azt hittem,
láthatunk élő pornót. – nevetett Niall.
- Nagyon
vicces vagy Horan. – vigyorogtam rá.
- De
komolyan. Olyanok voltatok, mint akik összeragadtak. – gúnyolódott nevetve.
- Kussolj Niall!
– szólt közbe Louis dühösen. Megvéd? Vagy mi baja?
- Whoa, oké tesó
nyugi van, csak szórakozok. – tette fel védekezően a kezeit kissé
meglepődötten. Louis csak egy grimasszal válaszolt.
- Nyugi! –
olvastam le Liza szájáról a Louis felé intézett szavait. Ezekkel meg mi van?
Miért nem mennek fel kettecskén, ha ennyire imádják egymást hirtelen?
- Én leléptem.
– motyogtam miközben elkerekedett szemekkel néztem, ahogy Louis és Liza
összemosolyognak – Mi a bánat van itt mindenkivel? – csaptam homlokon magam,
miközben kinyitottam a bejárati ajtót. Egy pillanatra még hátranéztem és láttam
a többiek kérdő tekintetét, de nem foglalkoztam vele, csak szem forgatva
elindultam Harry keresésére.
Szerencsére,
ahogy leértem a partra, megpillantottam Harry-t a homokban ülve. Lekaptam a
lábbelimet és mezítláb mentem tovább a puha homokban. Hirtelen észrevettem egy férfit,
aki eléggé intenzíven kattintgatta felém a fényképezőgépét. Oh, csodás. Szóval
már engem is kergetni fognak a paparazzik? Én csak Zayn húga vagyok. „Csak”...
Nem akartam, hogy Harry-vel legyek lefotózva, mert már így is pletykálnak az
emberek, ezért előkaptam a telefonomat és írtam Harry-nek egy üzenetet.
Itt vagyok a parton, de a nyomomban
van egy paparazzi, szóval a közeli Starbucks-ban találkozunk! 5 perced van
Styles! – megnyomtam
a küldés gombot és pár másodperccel később láttam, ahogy Harry előveszi a
telefonját, majd körbenéz. Végül, amikor összetalálkozott a tekintetünk
bólintott. Elindultam a megbeszélt helyre. Amikor odaértem, a férfi még mindig
jött utánam, ráadásul a Starbucks előtt pár lány sugdolózott miközben felém
pillantgattak.
- Rohadt jó. –
motyogtam, amikor megpillantottam még Harry-t is. Nincs mese... Együtt kell
bemennünk. Fejemmel a Starbucks felé böktem. Harry odapillantott, majd a
paparazzira és megforgatta a szemét
- Maradj ott!
– tátogta én pedig megálltam – Nem fáj még az ujja? – kérdezte Harry szemtelenül
a paparazzitól, amikor odaért hozzám és a férfi megállás nélkül kattintgatott –
Ne is foglalkozz vele. – tanácsolta Harry, mire bólintottam és elindultunk a
Starbucks felé. Az ott beszélgető lányok vigyorogtak ránk. Harry
visszamosolygott, ők pedig azonnal vették a bátorságot és elindultak felénk.
- Bármit
kérdeznek, majd én válaszolok! – nézett rám Harry én pedig újabbat bólintottam.
- Sziasztok!
– köszöntek a lányok kórusban. Harry és én mosolyogva üdvözöltük a 18-19 év
körüli lányokat, akik Harry-től azonnal kértek egy autogramot, majd egy képet,
amit én készítettem el. Elmondták mennyire imádják a bandát és szeretnének majd
eljutni egy koncertre. Igazából nagyon aranyosak voltak.
- Te Zayn
húga vagy igaz? – mosolygott rám a négy lány közül az egyik.
- Igen. –
bólintottam.
- Együtt
vagytok? – kapkodta a tekintetét Harry és köztem egy másik lány. Harry azonnal
a fejét rázta.
- Nem csak
nagyon jó barátok vagyunk. Jess-nek van barátja és mindannyian tudjuk, hogy
engem Zayn széthasítana, ha a húga közelébe mennék. – vigyorgott Harry. A
lányok és én elnevettük magunkat.
- Most
bemegyünk lányok, ha nem gond. – mosolygott kedvesen Harry. Mindegyik lány jól
megölelgette Harry-t, aki egy „Remélem, még találkozunk.” köszönéssel elindult
a Starbucks felé, én pedig utána. Kitárta előttem az ajtót, megköszöntem és
bementem.
- Kajáljunk
valamit. - mondta zsebre vágott kézzel, nem is törődve azzal, hogy az egész
kávéház őt bámulja. Leült egy asztalhoz, én pedig vele szembe. Az egyik csinos szőke
hajú pincérnő azonnal odapattant és megkérdezte mit kérünk. Rám sem nézett,
folyamatosan Harry-t méregette és feltűnően flörtölt vele, viszont Harry vagy
nem vette észre, vagy nem érdekelte. Pedig széplány volt. Kedves is. Velem például
nem, de Hazzával nagyon. Miután Harry leadta a rendelését - ami valami teából
és egy sonkás-mozzarellás bagelből állt - felnézett rám.
- Mit kérsz
Királylány? – mosolygott Harry, a pincérnő pedig azonnal megdermedt és
észrevétlenül rám fintorgott. Azt hitte nincs térlátásom. Hát rosszul hitte.
Én csak egy
English Breakfast teát kértem.
- Honvágyad
van? – nevetett fel Harry és én is kuncogni kezdtem. Amikor a lány meghallotta
Harry aranyos nevetését szerintem elolvadt, ezért csak egy „Máris hozom.”
suttogással otthagyott minket.
- Ez a csaj
majdnem levetkőztetett a szemeivel. – vigyorogtam Harryre.
- Tényleg? –
kérdezte unottan és az asztalra könyökölve nézett rám, amolyan „mesélj még” stílusban
– Nem igazán izgat. Szerintem még a kislábujja is mű. – húzta el a száját Harry,
amire felnevettem. A homlokára raktam a tenyeremet és megtapogattam. Furcsán
nézett rám.
- Nem vagy
lázas. – állapítottam meg meglepődve – Te az igazi Harry vagy? – néztem rá
gyanakvóan.
- Miről
beszélsz kedvesem? – nevetett.
- Az igazi
Harry már ott ülne a pultnál és csapná a szelet a szőkének. Nem érdekelné, hogy
mű. – tájékoztattam.
- Ja, asszem’
az a Harry tegnapelőtt este kicsit visszavett, tegnap pedig teljesen elment
szabadságra. Remélem, minél előbb visszajön, mert ez egy szar állapot. – nézett
félre, és amikor már azt hinném, hogy végigméri a felénk közeledő szőkét
elkapja róla a tekintetét és lehajtja a fejét, majd az ujjait kezdi babrálni.
- Ezt most
nem értem Harold. Elmagyaráznád? – próbáltam elkapni a tekintetét, de mivel nem
nézett rám nem sikerült. Amikor odaért hozzánk a pincérnő még mindig Harry-t megbámulta
miközben lerakta elé a rendelését. Persze, hogy az övét hozta ki előbb, pedig
én csak egy teát rendeltem. Harry megvárta, hogy újra elmenjen a szőke és végre
rám nézett.
- Ígérd meg,
hogy nem fogsz megverni! – húzta el a száját. Furcsán nézett rám.
- Miről van
szó? – kérdeztem kétkedő tekintettel. A szőke lány újra visszatért és lerakta
elém a teámat. Megköszöntem ő viszont nem ment el, hanem csak állt és Harry-t
bámulta.
- Segíthetek?
– kérdezte Harry, kissé kínos mosollyal az ajkain.
- Öhm... Nem
akarok tolakodó lenni vagy ilyesmi, de ti együtt vagytok? – kérdezte én pedig
kikerekedett szemekkel néztem rá. Harry halványan felnevetett és mosolyogva
megrázta a fejét.
- Nem. –
tettem hozzá én is megerősítésként, még mindig furcsán nézve.
- Randiztok? –
érdeklődött. Hát lehet, hogy nem akart tolakodó lenni, de sikerült.
- Nekem
barátom van. – mosolyogtam rá erőltetetten. Eléggé unszimpatikus volt most már,
hogy képes minket kifaggatni.
- Oh, értem. –
ragyogott fel az arca és Harry-re nézett – Nincs kedved valamikor elmenni
valahová? – rebegtette a szempilláit Harry-re. Randira hívott egy fiút? Mi van?
- Ümm... –
gondolkodott el Harry – Szívesen elmennék, de most sajnos nem alkalmas, ne
haragudj! – mosolygott bocsánatkérően. A lány nem foglalkozott velünk tovább,
nem érdekelte igazán, hogy kikosarazták, tovább állt és máris odament egy másik
sráchoz, aki eléggé jól nézett ki. Harry-vel összenéztünk és elnevettük
magunkat.
- Nem semmi a
csaj. – röhögtem fel Harry pedig bólintott.
- Randira
hívott. Ő. Engem. – egy kicsit ő is fennakadt ezen a dolgon. Hitetlenül
bólogattam.
- Hol
tartottunk? – néztem rá.
- Ott hogy ne
verj meg.
- Ó, igen. –
bólintottam – Miért tenném?
- Tegnap
öhm... – megdörzsölte az arcát – Megcsókoltam Lizát. – bökte ki, nekem pedig
lesett az állam.
- Ezt mondd még
egyszer. – suttogtam rámeredve.
-
Megcsókoltam. – sóhajtott egy nagyot.
- Mi van? –
bámultam rá még mindig ledöbbenve. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa és
magyarázni kezdett.
- Első
éjszaka velem aludt. Amikor részeg volt. Én nem tudom... csak... – próbálta a
megfelelő szavakat keresni – annyira furcsa volt. Először megpróbált megcsókolni,
de én nem engedtem. Nem akartam, hogy hülyeségeket csináljon, csak mert részeg.
Pedig kurva nehéz volt megállni, hogy ne csókoljam meg. Próbáltam kijózanítani,
de nem igazán sikerült. Aztán lefeküdtem, ő pedig a mellkasomon feküdt. A
hajammal játszott és azt kérdezgette, miért nem csókolom meg végre. Elmondtam neki,
hogy nagyon szeretném, de csak akkor, amikor jó állapotban van. Megígértem neki,
hogy meg fogom csókolni. Azt hittem elfelejtette és csak a pia beszélt belőle,
de másnap este, amikor újból együtt aludtunk megkérdeztem emlékszik-e, hogy mit
ígértem neki tegnap. Azt mondta, hogy igen és ezért nem ivott semmit, hátha behajthatja
rajtam az ígéretemet. Aztán csak megcsókoltam és... Jézusom ez a lány
csodálatos. – mesélte csillogó szemekkel. Immáron vigyorogtam. Ahogy rám nézett
elpirult és a tenyerébe temette az arcát. Harry Styles elpirult. Hova fajul ez
a világ?
- Atyaég. –
nevettem fel – Ez nagyon aranyos. – mosolyogtam.
Nem gondoltam
volna, hogy ezek ketten ilyen viszonyt folytatnak. Minden leesett. Harry ezért
pattogott úgy tegnap amikor Liznek reggelit készített, aztán ma reggel azért
viharzott el Louis házából, mert valószínűleg féltékeny lett amikor arról
beszéltünk, hogy Liza és Louis ketten vannak valahol.
- Ez nem
aranyos Jessi! – nézett rám felháborodva – Hát nem érted? Ez szörnyű! –
kétségbeesetten fogta a fejét. Én csak folyamatosan nevettem az esetlenségén.
Az igazi problémája az volt, hogy valószínűleg fülig szerelmes a barátnőmbe,
csak nem tudja kezelni, mert még nem érzett ilyet és magának sem mer bevallani.
- Nem az Hazz,
hidd el. Ez nagyon jó dolog. Egyszerűen csak még nagyon újak számodra ezek az
érzések. – kezdtem a pszichologizálást a mai napon már másodszorra. Harry beleharapott
a bagel-jébe, én pedig kortyoltam egyet a teámból.
- Milyen
érzések? Ezek milyen érzések? Nem tudhatod, mit érzek. Én sem tudom. Össze
vagyok zavarodva. – rázta a fejét és bekapta az utolsó falatot – Kajába fojtom
bánatom. – tárta szét a kezeit rágás közben, én pedig bólogatva röhögtem rajta.
- Szerintem
amúgy félsz egy kapcsolattól. – vigyorogtam.
- Nem félek
egy kapcsolattól. – rázta a fejét komolyan – A kapcsolat fél tőlem. – vonta meg
a vállát nem törődöm módon, én pedig szakadtam a nevetéstől.
- De komolyan
Hazz – törölgettem a szememet majd komolyra váltottam – Mit érzel?
- Nem tudom.
Valami nagyon nem stimmel velem. – húzta el a száját – Van benne valami, amit
még elmagyarázni sem tudok, de rohadtul megfogott. – magyarázta, én pedig most
már biztos voltam benne, hogy Harry durván beleesett a barátnőmbe.
- Harry... –
néztem fel rá.
- Hm?
- Tudnod kell,
mit érzel iránta! – suttogtam az arcát fürkészve.
Körülbelül öt
hosszú percig csak bámultunk egymásra. Én Harry-t néztem és próbáltam kitalálni
mit gondol, ő pedig engem bámult és próbálta kitalálni mit érez. Hirtelen tágra
nyíltak a szemei és a száját is eltátotta. Hátradőlt a székében és nyelt egy
nagyot. Kérdőn néztem rá.
- Bassza meg.
Szeretem őt.
Juuuuuuj Harry&Liz:)))) Funny&Cute couple:D
VálaszTörlésJess meg féltékeny, hogy Louis és Liz suttogta. Hihi. Szerintem Louis és Liz ezt azért csinálják, hogy Jess és Harry halálosan féltékeny legyen. Louis és Liz szövetkezett.:D
Ha ez szar rész akkor én az angol királynő vagyok. Az vagyok? Nem.:P :D
Ez a rész féltékenyes rész volt.:)) Siess a kövivel!:))
Ez a resz baromi jo leett... Vegreee.. Harry es Liiz..😍😍 en Dave-t mar reg ott hagytam volna.. 😂😂
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a resz azt hittem mar soha nem lesz uj..😱😱
(Bipolaris😂😂)
Minnel hamarabb kovit!❤❤❤
ez király! ha ez szar akkor nekem tollas a hátam. nem tudom, lehet, hogy te nem ugyan azt olvastad, amit mi.
VálaszTörlésxxSophia