*~22. fejezet - Csodálatos éjszaka~*

Sikeresen megérkeztem.:D Nem húzom sokáig az időtöket csak annyit szeretnék elmondani, hogy ez lett a leghosszabb rész amit eddig írtam. Le is rohadt a kezem miután befejeztem.:D Úgyhogy cserébe kaphatnék pár kommentet azoktól akik eddig csak csendben olvasták a blogot? :3 Nagyon sokat szenvedtem ezzel a résszel, úgyhogy nagyon jól esne! :)
Várom a visszajelzéseket! Remélem tetszik! Jó olvasást! :)

Xx, Jess ♥ 

 *Jessica Malik*

Egy hét. Ennyi telt el az óta hogy Louis Tomlinson szerelmet vallott nekem és elment. Egy hosszú, eseménytelen, idegeskedéssel és folytonos gondolkodással eltöltött hét. Louis-val mindössze háromszor beszéltem és akkor is csak SMS-eztünk. Kettő egyszerű kérdést tettem fel állandóan; hogy vagy és mikor jössz vissza? De mindháromszor pontosan ugyanazt a választ kaptam: „Jól vagyok. Még nem tudom.”. Se több, se kevesebb. Még csak át sem fogalmazta soha, mint ahogy én tettem. Szerintem egész egyszerűen csak átmásolta a szöveget és újra elküldte, hogy ne kelljen megint leírnia. Így úgy döntöttem nem zaklatom. Ha szeretne ír, vagy hív és gondolom, nem sokára visszajön. Remélem.

 Miután Louis előzőhét csütörtökön elment nem igazán tértem magamhoz. Mikor elhajtott a taxi kicsivel később Liz és Kath biztattak, hogy menjek be a házba, ugyanis nem akartam elmozdulni a járdáról. Harry és Zayn döbbentek voltak, ahogy Kath és én is. Liam, Niall, Sophia és Liz arcára rá volt írva hogy tudták, és mint kiderült ez így is volt. Dave csak gunyorosan mosolygott és közölte, hogy „ő megmondta” én pedig erre csak még jobban sírtam, míg a Liz egyszer csak behúzott egyet a barátomnak. Utána pedig Harry fogta vissza, ugyanis még jobban meg akarta verni, bár az okát nem igazán értettem. Jó, Dave bunkó volt, de Liz kicsit túlreagálta. Aztán nem sokra emlékszem, ugyanis elaludtam.

Sokat gondolkodtam ezen az egészen. Egész héten, bármit csináltam Louis és a szavai jártak a fejemben. Nem tudtam semmi máson gondolkodni, csak rajta. Azt kérte, hogy gondoljam át, amit mondott... Átgondoltam. Nem is egyszer. Sajnáltam őt, mert amit az elmúlt hetekben láttam, hogy tényleg őszinték az érzései a lány iránt, aki történetesen én vagyok - mint kiderült.  Óriási bűntudatot éreztem, amiért nem tudtam viszonozni az érzéseit. Neki az fájt, hogy nem vagyok az övé, nekem pedig az, hogy pont belém szeretett. Belém. Én pedig nem őt szeretem. Nem tudom mit is mondhatnék vagy, hogy is viselkedhetnék vele, amikor visszajön. Azt mondta nem kéri, hogy úgy érezzek, ahogy ő. Nem is érzek úgy. Ugye nem érzek úgy? Miről is beszélek? Persze hogy nem... Én Dave-et szeretem.

Dave-et szeretem, Dave-et szeretem, Dave-et szeretem... – az agyam egy hete a szívemet traktálja ezzel a mondattal. De nem kellene, hogy ez így legyen. Nem kellene győzködnöm magamat erről. Hiszen alap, hogy a barátomat szeretem. Amikor ezt mondtam Lizának azt válaszolta:

- Nem alap. Egyáltalán nem kötelező így érezned. Lehet, hogy már nem is érzel így. Csak éppen a megszokás nagyúr.

Leintettem őt és közöltem, hogy össze-vissza beszél. Szeretem Dave-et! Nem csak megszokásból vagyok vele.

 Apropó Liza. Mint kiderült, semmi nem volt köztük Louis-val, csak a srác elmondta neki, hogy hogyan érez irántam, Liza pedig neki, hogy mit érez Harry iránt és így nagyon jóban lettek. Nos, igen, annyira, hogy szinte minden nap hallottam őket telefonon beszélni az elmúlt hétben. Ezért pedig néha kissé ideges voltam. Kérdéses, hogy miért izgat. Mindegy. Liza elmondta nekem és Kathnek is szerencsére, hogy mi történt vele és Harry-vel, kiderült, hogy szereti. Hát persze. Feltűnt. Nem mondtam el neki, hogy beszéltem róla Harry-vel. Hazza dolga, hogy elmondja a barátnőmnek az érzéseit iránta. Immáron két oldalról hallgattam a hisztiket, de egymáshoz még mindig nem szóltak. Ráadásul Liz „leköltözött” a bátyám szobájába. Inkább aludt egy matracon, minthogy Harry-vel kelljen. Liza nyugodtnak mutatja magát, bár én és Kath látjuk rajta, hogy közel sincs rendben. Harry viszont nem zavartatja magát, nem érdekli, hogy ki mit gondol. Folyamatosan ideges, tör-zúz, mindenkivel kiabál és minden létező férfit szid nekem, aki csak rá néz Lizára. Szerencsére kissé csillapodott mióta itt van a nővére Gemma, azaz két napja.

Lizán kívül, Louis Niall-nek és Liam-nek mondta el, hogy szeret, mindezt még Angliában. Liam által pedig természetesen Sophia is tudta. Zayn még mindig meg van döbbenve. Azt mondta érezte, hogy Louis-nak tetszek, de hogy miattam van ez az egész szenvedése azt sohasem gondolta volna. Pont, mint én. Harry annyira nem lepődött meg. Sejtette, és amikor pár napja beszéltünk azt mondta látszott Louis-n, amikor rám nézett, vagy velem/rólam beszélt. Katherine teljes szívéből sajnálta Louis-t, hogy ennyire szenved. Én is nagyon sajnáltam, de a szomorú az, hogy sokat nem tudtam változatni a dolgokon és talán nem is akartam. Dave állítja, hogy tök átlátszó volt az egész. Igazából nem érdekli csak annyit mondott, hogy még csak a közelében sem akar látni aztán közölte, hogy amint visszajön, elmegyünk valami hotelbe vagy ilyesmi. Na, ezen veszekedtünk egy sort, de végül nyertem így maradunk. Természetesen.

 Éppen filmes délutánt tartottunk, ugyanis kivételesen esett az eső Honoluluban. Dave az ölemben aludt, Harry elterült a szőnyegen és a telefonját nyomkodta, Zayn nagyokat sóhajtozva, látványosan szenvedett, Niall pedig tömte magába a popcornt és unottan bámulta a képernyőt. Úgy tűnik a fiúk nincsenek oda a romantikus drámákért. Liza, Kath, Gemma és én viszont pityeregve néztük a Szerelmünk Lapjai című filmet, amit már mind láttunk legalább háromszor, de még mindig ugyanúgy sírtunk rajta.

- Komolyan ember? Az év minden napján képes volt írni egy levelet? Hogy a francba nem kapott ínhüvelygyulladást? – tette fel a kérdést Harry, ahogy fél füllel hallgatta a filmben elhangzott párbeszédet.

- Kussolj Harry! – dobta meg Gemma egy darab pattogatott kukoricával amit Niall-től vett el. Halkan kuncogtam. Ezért Niall ki fog borulni.

- Ne lopd a kajámat! – sikkantott Niall, mint egy kislány – Harry szólj a nővéredre, hogy ne pocsékolja a kajámat! – motyogta sértetten. Harry csak a szemét forgatva tovább nyomkodta a telefonját. Mi lányok röhögtünk, Zayn pedig csak vigyorgott.

- Fogd be Niall! Dave fel fog ébredni – kuncogtam halkan miközben Dave arcát simogattam.

- Bocs Nialler, tényleg ne haragudj! – borzolta össze Gemma mosolyogva Niall szőke haját. Niall csak duzzogva állítgatta vissza a haját, amire Gemma és én összenevettünk.

Tovább néztük a filmet, amikor Harry hirtelen maga mellé dobta a telefonját és kitágult szemekkel felült. Kérdőn néztünk rá.

- Taylor Swift szól az emeleten – nézett ránk ijedten a göndör.

- Az a csengőhangom – nevettem miközben óvatosan felálltam és Dave fejét a kanapéra tettem, ahol eddig ültem.

- Nyugi haver, már fél éve vége. Nem kell félned – veregette meg Zayn Harry vállát szórakozottan. A többiek szakadtak a nevetéstől, kivéve Lizát, aki csak óvatosan elmosolyodott.

Felszaladtam az emeletre, de amikor a szobához értem a telefonom elhallgatott. Beléptem a hálóba és felkaptam a készüléket az ágyról. Éppen mentem volna vissza a földszintre, amikor megláttam mi virít az iPhone-om képernyőjén.

1 nem fogadott hívás tőle: Louis.

Döbbenten bámultam a nevet. Felhívott. Becsuktam a hálószoba ajtaját és visszaültem az ágyra. Legalább öt perce ülhettem ott, azon gondolkodva miért hívhatott, amikor végre újra megszólalt a telefonom. Ösztönösen elmosolyodtam, amikor újra megláttam Louis nevét a képernyőn és gyorsan felvettem.

- Szia, Louis – köszöntem bele boldogan.

- Öhm... Szia – hallottam a hangján hogy mosolyog. Próbáltam nem törődni a szívemmel, ami szinte elolvadt és azzal, ahogy kirázott a hideg, amikor meghallottam az aranyos hangját. – Én, uh... Csak azért hívtalak, mert már hiány... úgy értem... uh... ez hülyeség volt. Bocsi a zavarásért m-majd beszélünk. Azt hiszem... – Louis össze-vissza makogott, de én csak mosolyogtam azon, hogy mennyire zavarban van még telefonon keresztül is.

- Le ne tedd Louis! – szóltam bele gyorsan a telefonba, mielőtt Louis cselekedhetett volna.

- Öhm... Oké. Én csak... nem akarlak zavarni – hallottam, ahogy nyel egy nagyot.

- Egyáltalán nem zavarsz. Jó hallani a hangodat – mosolyogtam.

- Tényleg? – döbbentnek hangzott.

- Tényleg – kuncogtam.

- Hát... a tiédet is – hallhatóan kifújta a levegőt és újra megszólalt – Ne haragudj, hogy előző héten, olyan bunkón válaszoltam. Jól esett, hogy érdekelt mi van velem. Én csak... próbálom kezelni a helyzetemet és nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretném – magyarázkodott.

- Okés. Nincs semmi baj – folyamatos mosolyomat nem tudtam letörölni az arcomról – hogy vagy? – kérdeztem aggodalmasan.

- Őszintén? Fogalmam sincs – sóhajtott fel. – Tök mindegy. És te? Ti? – korrigált.

- Mindenki megvan – válaszoltam szűkszavúan.

- Kicsit bővebben? Mesélj! Mit csináltatok a héten, most mit csináltok, ilyesmi – hadart Louis. Furcsán néztem magam elé. Valószínűleg észrevehette, hogy nem válaszolok, ezért újra megszólalt a vonal másik végén – Bocsi hogy hadarok, csak próbálom kihasználni az időt, amíg hallhatom a hangodat – motyogta. Hallottam a hangján mennyire ideges és zavarban van.

- Öhm... Rendben van. Hát igazából elég eseménytelen hét volt. Legtöbbször lent lógtunk a parton. Voltunk moziban. Niall és Liz kérésére megnéztük a Gru 2-t – Louis halkan felnevetett. Én pedig erre az édes nevetésre majdnem elolvadtam. Le kéne állnom – Nem nagyon voltunk máshol – úgy döntöttem jobb, ha nem említem meg neki hogy Dave unokatesójánál is voltam. Nem akarom Dave-vel traktálni. Már így is eléggé szenved miattam... – Most filmezünk, mert esik ez a hülye eső, bár a srácok látványosan unják. Sophia és Liam elmentek kajálni valahová. Amúgy megérkezett Gemma is – meséltem.

- És nagyon jóban lettetek, imádod őt – nevetett Louis.

- Igen pont így – vigyorogtam – Honnan tudtad?

- Gemmát mindenki szereti.

- Így van. Ő olyan, mint Liz és Niall. Nem lehet nem szeretni – mosolyodtam el.

- Egyet értek – kuncogott.

- Te jössz. Hogy telt a heted? – érdeklődtem.

- Jól. Azt hiszem... a húgaim lefoglaltak. Főleg amikor hisztiztek – szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog.

- Louis, halljuk – hallottam meg egy nagyon ismerős hangot.

- Tudom Lotts, azért mondom – kuncogott Louis. Elmosolyodtam.

- Mikor mész vissza? – hallottam meg újra a lány hangját.

- Igazából te imádod a legjobban, hogy itthon vagyok – vágott vissza Louis.

- Nem igaz! – vágta rá Lottie. Kuncogva hallgattam a kisebb civakodásukat, míg végül meghallottam a nevemet – Mondd meg inkább Jess-nek hogy küldök neki egy hatalmas ölelést!

- Lottie küldött egy hatalmas ölelést – adta át Louis az üzenetet.

- Hallottam – nevettem fel – Mondd neki, hogy én meg egy nagy puszit küldök – mosolyogtam.

- Jess egy nagy puszit küld – beszélt Louis a vonal végén a húgához – Ez Pheobe volt? – kérdezte Louis gondolom Lottie-tól – Jó ég. Te jössz! Hallgattasd el őket! Szétrobban a fejem – utasította Louis húgát.

- Gáz van? – kérdeztem nevetve.

- Ne is mondd – fújtatott – Anya és Dan elmentek bevásárolni és itt hagytak a négy ördöggel. Ráadásul az ikrek folyamatosan összevesznek azon, hogy ki legyen Sophiával és Liammel – magyarázta. Összeráncoltam a szemöldökömet és már éppen rákérdeztem volna, hogy miről beszél, amikor válaszolt a fel nem tett kérdésemre – Egy Barbie baba állítólag nagyon hasonlít Sophiára. Egyébként van Liam babájuk.

- Mi? – tört ki belőlem a röhögés – Nem mondod komolyan...

- Dehogynem. Mind az ötünk megvan nekik – mondta Louis szórakozottan – Elég furcsa, amikor megkérnek, hogy játsszak velük, mert én tudom a legjobban eljátszani magamat – szakadtam a nevetéstől és hallottam, ahogy Louis is kuncog.

- Oké, szeretném őket megismerni – vágtam rá nevetve.

- Meglesz.

- Szuper – vigyorogtam, majd komolyra váltottam – Mikor jössz vissza?

- Hát igazából még nem mondtam senkinek, de valószínűleg holnap éjszaka érek vissza. Nem igazán akarom, hogy várjon rám az egész társaság – válaszolt én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam - Egy valaki kivételével - motyogta halkan. Azt hihette, hogy nem hallottam meg, pedig nagyon is tisztán hallottam.

- Megvárlak - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Tessék? Tényleg?

- Igen – bólintottam, bár ő nem láthatta.

- De nem muszáj... Úgy értem biztos aludnál meg ilyesmi - szinte láttam magam előtt, ahogy a hajába túrt.

- Nem, megvárlak - szögeztem le ellentmondást nem tűrően - Louis? - nem bírtam ki, valamiért kötelességemnek éreztem megtudni, hogy ismerem-e eléggé.

- Igen?

- Az előbb... A hajadba túrtál? - kérdeztem halkan, vékonyka hangon.

- I-igen. Honnan tudod? - hallottam a hangján a tiszta döbbenetet. Én is megdöbbentem kissé magamon, de végül csak szélesen elmosolyodtam.

- Holnap éjszaka látjuk egymást Louis - suttogtam a telefonba.

- Alig várom - válaszolt azonnal elfeledve, hogy az előbb konkrétan megéreztem mit csinált. Ő is levette a hangját, bár nem tudom miért suttogtunk.

- Szintúgy – mosolyogtam, majd elemeltem a fülemtől a telefont és megszakítottam a hívást.

Miután letettem a telefont, körülbelül tíz percig mosolyogva bámultam magam elé. Annyira más volt. Sokkal megkönnyebbültnek és felszabadultabbnak hangzott, mint mielőtt elment. Meg is értem, hiszen lekerült egy súly a válláról azzal, hogy elmondta nekem mit érez. Bár folyamatosan zavarban volt, de ez is annak tudható be, hogy most már úgy beszélgettünk, hogy tudtam: szerelmes belém. Természetes, hogy ez mindent megváltoztat a viselkedésével és hangulatával kapcsolatban. De egy a baj. Velem... vagy inkább bennem is megváltozott valami. Annyira máshogy érezem magam és megfejteni sem tudom, hogy mi ez, de tudom, hogy valami megváltozott.

Dave jelent meg az ajtóban, kissé álmos fejjel.

- Felébredtél? – néztem rá nevetve.

- Ezek mellett nem nehéz – sóhajtott, majd ledőlt mellém az ágyra és lehúzott magához. A következő, amit észrevettem már csak az volt, hogy magához húz és megcsókol. Nyelvét végighúzta az alsóajkamon miközben lovagló ülésben magára húzott, de én nem adtam meg neki a bejutást, hanem helyette összezártam a számat. Dave elhúzódott tőlem.

- Ne bosszants fel, bébi! – fújtatott dühösen, majd újra visszahúzott. Belenevettem az újabb csókba, ő pedig kihasználva az alkalmat bedugta a nyelvét a számba.

Hevesen csókolóztunk, amit most már nem is bántam. Dave végig húzta a nyelvét a nyakamon, amire nevetve eltoltam.

- Ne már, ez annyira undorító – fintorogtam röhögve.

- Engem tuti felizgatna – duzzogott.

- Nekem inkább undorító – vontam meg a vállam vigyorogva, miközben lefeküdtem a mellkasára. Kezei még mindig a derekamon voltak, de ahogy ledőltem rá, azok lecsúsztak a fenekemre. Megforgattam a szemem.

- Szóval, ha ezt csinálom az undorító, de az nem, ha a nyelvem a szádban van – nézett rám szemöldök ráncolva.

- Dave akkora faszfej vagy – fújtattam, majd elröhögtem magam.

- Miért van az, hogy mióta visszajöttem nem tudlak felizgatni?

- Feltudsz. De nincs kedvem ehhez. Kibírod egy kicsit szex nélkül.

- Kicsit? Több mint két hete nem csináltunk semmit a csókolózáson kívül. Fogalmam sincs, mi bajod Jess – rázta a fejét sóhajtva. Próbáltam hárítani a vitát.

- Szóval nem elég a csókolózás? Mert akkor azt sem kell csinálnunk – suttogtam a fülébe csábítóan. Bár sok kedvem nem volt ehhez az egészhez, de mégsem akartam, hogy Dave-vel újra veszekedjünk.

- Ó bassza meg - sziszegett Dave, majd fordított a helyzetünkön, így ő került felém és újra megcsókolt, ezúttal durvábban és erőteljesebben. Rögtön elmélyítette a csókunkat. Ekkor villant fel a fejemben Louis arca. Hirtelen bűntudatom támadt, de nem állítottam meg Dave-et. Engedtem, hogy felgyűrje a pólómat és tenyerét végighúzza az oldalamon. Folyamatosan Louis járt a fejemben. Jobban magamhoz húztam az engem csókoló fiút. Egy pillanatra elválltunk, de nem nyitottam ki a szememet. Éreztem, ahogyan megcsókolja a nyakamat. Azonnal felnyögtem és visszahúztam magamhoz, hogy újra megcsókolhassam.

- L... – mielőtt bármit mondhattam volna, összezártam a számat és kinyitottam a szememet.

Dave. Ez Dave. Hogy lehetsz ilyen hülye? – kérdezte a tudatalattim.

Dave kérdőn nézett rám és kicsit meglepődötten.

- Liz! – vágtam rá – Liza! Elfelejtettem beszélni vele... valamiről – nyögtem ki. Basszus.

- És ez miért pont most jutott eszedbe? – kérdezte Dave. Elhitte. Köszönöm Istenem! – Bébi, miért fehéredtél le? Mi bajod van? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Ez fontos – ráztam meg a fejemet és felpattantam az ágyról – Baszki – suttogtam magam elé, miközben a folyosón végig haladva hallottam, ahogy Dave még utánam kiált – Faszom. Mi bajom van? – kérdeztem magamtól, miközben éreztem a forró könnyeket az arcomon. Levágtáztam a lépcsőn, mire nagy szerencsétlenségemre mindenki rám kapta a tekintetét.

- Hé, mi a baj húgi? – pattant fel Zayn, de mielőtt oda érhetett volna hozzám, a fejemet rázva válaszoltam.

- Nincs semmi – kiáltottam sírva – Egy barom vagyok! Akkora barom vagyok! – üvöltöztem, majd a bátyám karjaiba omlottam. Ekkor jelent meg a lépcsőn Dave. Ahogy megláttam az összezavarodott arcát, még jobban elkezdtem sírni és a kijárat felé vettem az irányt – Liz gyere velem! Kath te is! – néztem vissza egy pillanatra. A két lány azonnal felpattant, velük együtt viszont Harry is. Nem igazán zavart. Őt már a legjobb barátomnak tartom, és úgyis elmondanám neki is.

Elindultam az udvaron lévő medence felé és leültem a szélére belelógatva a lábamat. Liz és Kath a jobb oldalamon, Harry pedig a balomon foglalt helyet.

- Mi a baj? – kérdezték tökéletesen egyszerre.

- Louis – vágtam rá miközben dühösen letöröltem a könnyeimet. Dühös voltam. Dühös voltam Louis-ra, amiért szerelmes belém. Dühös voltam Dave-re, amiért állandóan csak a farkára gondol. De legfőképpen dühös voltam magamra, amiért állandóan Louis-n jár az eszem, még akkor is, amikor a barátomra kellene koncentrálnom. A barátomra. Merthogy nekem olyanom is van, az Isten szerelmére!

A többiek kérdőn néztek rám.

- Dave-vel csókolóztunk és én... – megköszörültem a torkomat, miközben folyamatosan a vizet bámultam – Végig Louis-ra gondoltam és... majdnem hangosan is kimondtam a nevét. Konkrétabban nyögtem. – fújtam ki a levegőt – Jézusom, majdnem Louis nevét nyögtem, miközben Dave-vel csókolóztam – akadtam ki még jobban, amikor kezdtem felfogni a dolgokat.

- Miközben csókolóztatok... – ismételte el Harry, a mondatomat emésztgetve. Óvatosan bólintottam.

- Én nem bírom, ezt tovább értitek? – néztem a két lányra, majd Harry-re könnyes szemekkel – Csak Louis-n jár az eszem egy hete. Miért? – csaptam a combomra hisztérikusan. Liz óvatosan szólásra nyitotta a száját, de megállítottam mielőtt bármit is mondhatott volna – Költői kérdésnek szántam – néztem Liz-re eszelősen. Védekezően feltette a kezeit – Nem érzek semmit Louis Tomlinson iránt! – bizonygattam inkább csak magamnak. De az a baj hogy tudtam, hogy nem így van. Érzek valamit. De még mindig Dave-et szeretem. Hogy is van ez?

~*~

 A kanapén ülve váltogattam a csatornákat, de nem igazán kötött le semmi. Az órámra néztem. Louis egy félórája írta, hogy leszállt a repülőről és körülbelül egy óra múlva itt lesz. Az egész házban már csak én voltam ébren. Sem Louis, sem én nem mondtuk senkinek, hogy ma jön. Nem is igazán tudom, hogy én miért nem mondtam. Talán csak normálisan akartam beszélgetni Louis-val, talán rá akartam jönni mit is éreztem igazán. Tegnap a medencénél Lizát, Kath-et és Harryt nem engedtem szóhoz jutni. Elmondtam nekik mi a baj aztán kértem őket, hogy inkább ne mondjanak semmit. Csak el akartam mondani valakinek. Tolerálták a viselkedésemet, bár Dave-nek elég nehéz volt kimagyarázni magam, de szerencsére a két lány és Harry segítettek. Ma nem igazán mentünk sehová, inkább Niall-t ápoltuk, aki összeszedett valami bacit és belázasodott. Zayn elvitte orvoshoz, aki kérte, hogy ha lehet, pihenjen, és ne nagyon mozduljon ki jövő hétig. Szegény eléggé rosszul volt egész nap, bár miután felfalt négy tábla csokit jobban érezte magát. Igen... Valakit a gyógyszer, valakit a kaja vidít fel. Niall az utóbbiak táborát erősíti.

Idegesen doboltam az ujjaimmal, valami zenecsatornát bambulva ahol éppen Lana Del Ray Young and Beautiful-ja csendült fel. Halkan dúdoltam a dalt, amikor meghallottam Niall-t elég hangosan köhögni. Elhúztam a számat és Liam szobája felé vettem az irányt, ahol most Niall alszik. Bár Kath mondta neki, hogy nem lesz semmi baja és nyugodtan maradhat a közös szobájukban, de Niall így jobbnak látta, ugyanis közel van a konyhához is, hogyha gyógyszer kell neki vagy ilyesmi, ezért inkább leköltözött Sophiamék szobájába, akik így Louis hálóját foglalták el. Csakhogy így Louis nem tudom, hol alszik. Szegény.

- Jól vagy? – nyitottam be Niall-hez suttogva. Abba hagyta a köhögést és bólogatott.

- Igen, csak fáj a torkom és nem tudok aludni. Szerintem lázas is vagyok – sóhajtott gyengén.

- Főzök neked teát – jelentettem ki, még mindig az ajtóban állva.

- Köszönöm – mosolyodott el halványan, majd elvette az éjjeliszekrényről a lázmérőt és a szájába dugta. Halkan kuncogtam, amiért nem a hóna alatt helyezte el. Kimentem a konyhába és összedobtam Niall-nek egy teát. Beraktam a mikroba és visszamentem a sráchoz.

- Mennyi? – dugtam be a fejem az ajtón.

- Sok – sóhajtott és visszafeküdt az ágyra. Lebiggyesztettem az ajkaimat és kimentem a teáért. Fogtam egy lázcsillapítót is és bementem a szobába. Nyitva hagytam az ajtót, hogy azon át beszűrődjön a tévé fénye és lássunk anélkül, hogy fel kelljen oltani a villanyt.

- Tessék – nyomtam Niall kezébe a forró teát – Ezt meg vedd be – adtam oda neki a gyógyszert.

- Köszönöm – mosolyodott el szélesen miközben elvette mindkettőt. Már éppen szóltam volna, hogy ne köszönje meg a gyógyszert, amikor megelőzött – a teát – nevetett – és hogy ápolsz.

- Szívesen – bólintottam mosolyogva. Figyeltem, ahogy beveszi a gyógyszert és a teát is megissza. Mikor végzett elvettem tőle a csészét. Visszafeküdt az ágyba és újból rám nézett – Miért vagy még fent? – kérdezte szemöldök ráncolva miközben a nyakáig húzta a takarót. Egy pillanat erejéig gondolkoztam, mit is mondhatnék, de végül úgy döntöttem, miért is ne mondanám el az igazságot. Megbízhatok Niall-ben.

- Nos... Louis egy óra múlva ideér. Őt várom – sóhajtottam. Niall arcán egy óriási, mindent tudó mosoly terült el.

- Tök jó – bólogatott vigyorogva – De már egyszer elmentél aludni – mondta szórakozottan.

- Igen, csak nem akartam, hogy Dave tudja, hogy megvárom Louis-t. Tuti nagyon mérges lenne – húztam el a számat.

- Értelek – bólogatott.

- Na, most már aludj Nialler – mosolyogtam majd összeborzoltam a haját és adtam egy puszit a homlokára.

- Köszi, mindent – mosolygott vissza Niall.

- Máskor is – intettem az ajtóból kezemben a csészével.

- Ölelgesd meg helyettem is Louis-t – vigyorgott rám – Jó éjszakát.

- Rendben. Szép álmokat Niall – mosolyogva húztam be a szoba ajtaját. Kivittem a csészét a konyhába és a mosogatóba tettem. Visszaültem a kanapéra és tovább néztem a hülye zenecsatornát. A tévé fölötti órára pillantottam, ami háromnegyed egyet mutatott. Ha minden igaz Louis húsz percen belül megérkezik.

- Harry Styles bandatársa húgával kavar – hallottam meg a műsorvezető hangját. Azonnal a képernyőre kaptam a tekintetemet és megforgattam a szememet, amikor azon hirtelen megjelent a Harry által Instagram-ra feltett kép, ami kettőnkről készült a tengerparton, és ami miatt teljesen fel lettem fedve. Kösz Hazza – A jelek szerint a brit One Direction szívtiprója most Zayn Malik húgát hálózta be. Jessica Malik még csak nem rég került nyilvánosság elé, úgy tűnik eddig kerülte a reflektorfényt, de most, hogy bátyával és bandájával nyaral Hawaii-on eléggé felkapott lett a One Direction fanok körében. Harry, ahogy megismerte lecsapott rá. A göndör srácért lányok ezrei vannak oda, de látszólag őt most csak Jessica érdekli, akivel az utóbbi két hétben többször is látták Hawaii fővárosában, Honoluluban. Többek között az alábbi képek is arra utalnak, hogy együtt vannak, ugyanis Harry már posztolt egy közös selfiejüket Instagramra „Hawaii babe”megnevezéssel. Ezen kívül több paparazzi is lefotózta őket együtt a tengerparton, amint eléggé össze vannak melegedve – ekkor jelent meg a képernyőn négy kép kettőnkről, amiket én személy szerint még nem láttam. A tengerparton voltunk szerdán, vagyis tegnapelőtt. Harryvel beszélgettünk és megölelt. Nem. Nem voltunk összemelegedve. Szimplán megölelt, mert a legjobb barátom.

- Bár ami meggyőzött minket, az a Jessica által megosztott Instagram kép ahol nem csak a gyönyörű lányt láthatjuk, hanem mindenkinek szemet szúrt Harry Styles tetovált, meztelen felsőteste. Hm, édes – egy újabb képet vágtak be az Instagramomról ahol ott volt a kép rólam, Harryvel a háttérben. Nos, a helyzet iróniája hogy a nappali kanapéján ülve Harry éppen a barátommal beszélgetett és most azt hiszik, hogy Harry a barátom. Azért ez vicces.

- Reméljük Harrynek ezúttal nem csak egy futó kaland lesz a lány. Nem biztos, hogy azt Zayn Malik díjazná – mosolyodott el a műsorvezető.

- Haha, vicces vagy ribanc– suttogtam a tévének.

- Mindenesetre várjuk a további infókat kettejük kapcsolatáról, és hogy a páros valamelyik tagja felszólaljon, arról, mi is történik igazából velük. Most pedig következzen, az óriási sikernek örvendő fiúbanda a One Direction feldolgozása. One Way Or Another – vigyorgott a nő a kamerába és végre eltűnt a képernyőről ahol immáron Liam jelent meg, majd Louis kezdett beszélni. Mosolyogva hallgattam. Elképesztő, hogy milyen aranyos hangja van. Nem is csodálom, hogy a lányok elolvadnak tőle. Zayn és Harry után újból Louis jelent meg és el is indult a dal. Harry kezdett el piros orrban énekelni, amin mindig nevetnem kell, akárhányszor meglátom. Magamban szórakozottan énekelgettem a dalt, bár Louis részénél inkább csak tátott szájjal bámultam és nagyokat nyeltem. Próbáltam észhez térni, de semmire nem tudtam koncentrálni csak az arcára, a hangjára és a tökéletesen belőtt hajára.

Amikor véget ért a klip, sikerült összeszedni magam. Egy idő után elkezdtem látványosan unatkozni. Már Niallt sem hallottam többé köhögni, ami egyet jelenthet; végre elaludt. A házban teljes csend volt, kivéve a tévéből jövő halk hangot, ahol még mindig a Top 20-as listát játszották le. Kíváncsian vártam az első helyezettet, ami végül a Get Lucky lett. Magamban tátogtam a számra, miközben az ujjaimmal halkan doboltam az ütemet a combomon. Hirtelen kulcscsörgés zavarta meg a csendes magánkoncertemet. Benyitottak az ajtón. Louis lépett be a házba, kék sporttáskájával a kezében. Feloltotta a nappali villanyát és egyenesen rám bámult. Belenéztem kék íriszeibe és magamban Istenhez fohászkodtam, hogy küldjön valakit, aki összekapar. Nem bírtam ki, muszáj volt tetőtől-talpig végigmérnem. Vans cipő, fekete melegítő, szürke póló, fekete pulcsi, aminek kapucnija lazán a fejére volt húzva. Még mindig a szemeimbe nézve letolta fejéről a kapucnit és beletúrt a hajába. Ekkor olvadtam el másodszorra. Nyeltem egy nagyot és levegő után kapkodva pillantottam a hajára, ami össze-vissza állt és a „most keltem fel” látszatot adta. Bassza meg. Át sem gondolva mit is csinálok, felpattantam a kanapéról, felé szaladtam és szó szerint a nyakába ugrottam.

*Louis Tomlinson*

Görcsben állt gyomorral köszöntem el Paul-tól, aki azonnal el is hajtott. Egy darabig álltam a bejárat előtt és idegesen elemezgettem a fehér ajtót, mintha csak olyan érdekes lenne.

Mi van, ha nem is fog örülni nekem? Ha meg sem ölel, csak szimplán egy sziával köszönt? – ilyen és ehhez hasonló kérdések tolongtak az elmémben. Végül megráztam a fejem, megvártam még egy kicsit kitisztul és nagyot sóhajtva kinyitottam kulccsal az ajtót, majd mielőtt meggondolhattam volna magam be is nyitottam. Beléptem a sötét házba és akkor láttam meg Jessit a kanapén ülve, amint rám néz. Csak halványan lehetett kivenni az arcát a tévé pici fényében, de minél előbb szükségem volt arra, hogy normálisan láthassam. Oldalra nyúltam és felkattintottam a villanyt.

Tökéletes. – ez volt az első szó, ami a fejemben ismétlődött, amikor végre rendesen láttam. Pár másodpercig hunyorgott a hirtelen jött fénytől, viszont végig tartotta velem a szemkontaktust. Láttam, ahogy végig mér, majd meleg tekintete újra megtalálta az enyémet. Lehúztam a fejemről a kapucnit, mert már kezdett idegesíteni. Gyorsan beletúrtam a hajamba, hogy álljon is valahogy. A szememet nem vettem le a nappaliban ülő lányról, aki tekintetét a hajamra emelte és hirtelen gyorsabban vette a levegőt. Következőnek már csak arra eszméltem fel, hogy kezeit a nyakam köré, lábait pedig a derekam köré fonja és szorosan megölel. Arcát a nyakamba temette és halkan kifújta a levegőt. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Megbizonyosodtam róla, hogy nem álmodok. Leejtettem magam mellé a cuccomat és egyik kezemet a derekára raktam és megtartottam, hogy le ne essen, másikkal pedig végig simítottam a hátán és megálltam a háta közepénél. Minden porcikámmal rá koncentráltam. Annyira jó volt a karjaimban tartani. Furcsán helyesnek éreztem. Mintha így kellene lennie. Mindenhol azt a csodálatos illatot éreztem, ami belőle áradt. Ez volt a kedvenc illatom, ha tehetném, éjjel-nappal a közelében lennék, hogy az illatát, ami összezavarja az elmémet és elfelejtek tőle gondolkodni, örökké érezhessem. Elmosolyodtam. Ebben a pillanatban a boldogabbnál is boldogabb voltam. Azt kívántam, hogy ez a pillanat örökké tartson. De sajnos ez nem lehetett így.

- Szia – suttogtam. A hajába pusziltam, mire halkan felkuncogott. Egy pillanatra megállt bennem a levegő. Soha nem hallottam ennél gyönyörűbb hangot. Ez a lány egy két lábon járó tökéletesség. Lábát a földre tette és éppen kibújt volna az ölelésemből, amikor erősebben szorítottam magamhoz – Várj még egy picit – kértem sóhajtva. Nem tiltakozott. Percek óta ölelkeztünk, de amikor erőt véve magamon elengedtem, úgy éreztem egy pillanat volt az egész. Elhúzódott és megállt tőlem pár lépésre.

- Szia – mosolyodott el végül. Ahogy kiült az arcára a csodálatos mosoly, késztetést éreztem, hogy én is ugyanígy tegyek ezért nem is próbáltam elrejteni a boldog mosolyomat. Végigmértem és elállt a lélegzetem. Egy pici fekete sortban és egy vékonypántos rózsaszín toppban volt. Nyeltem egy nagyot, ahogy próbáltam visszafogni magamat. Attól tartottam, hogy ebben a szentpillanatban megcsókolom. Az érzés pedig csak még jobban felerősödött, ahogy tekintetem vissza vezettem arcára, amit elöntött a pír. Hogy lehet valaki ennyire aranyos és gyönyörű? Hirtelen esett le hogy valószínűleg azért vörösödött el, mert észrevette, ahogy végigmérem.

- Ne haragudj – néztem el a konyha felé.

- Semmi baj... azt hiszem – rázta a fejét. Újra lenéztem gyönyörű barna szemeibe.

- Én öhm... bocsi, hogy így rád rontottam – nevetett fel kínosan.

- Örülök, hogy megtetted helyettem – vigyorodtam el mire halkan felnevetett, most már egyáltalán nem kínjában.

- Hogy utaztál egyébként? – kérdezte egyik lábáról a másikra állva. Elmosolyodtam az aranyos mozdulataitól – Ó, nem vagy éhes? Csináljak neked meleg szendvicset, vagy ilyesmi? – tette fel a többnél több kérdést – Vagy inkább aludni akarsz? – már éppen egy újabb kérdést hadart volna el, amikor felkaptam a sporttáskámat a lábam mellől és közelebb lépve hozzá a szájára raktam a tenyeremet, majd elmosolyodtam. Megszeppenve és kicsit elpirulva nézett rám. Istenem, elképesztően aranyos, amikor elpirul.

- Jól utaztam, nem vagyok éhes, sem álmos – nevettem fel halkan. Levettem a tenyeremet a szájáról és megláttam a csodaszép mosolyt, ami kiült az arcára – Csak veled szeretnék most beszélgetni - mosolyogtam rá. Még jobban elpirult, amitől muszáj volt nevetnem – Jól áll a piros.

- Hagyj Louis – kuncogott és a tenyerébe temette az arcát. Lefejtettem a kezét az arcáról, ugyanis utáltam, amikor nem láthattam. Rávigyorogtam, amit viszonzott is még mindig kicsit pirosan.

- Leteszem a cuccomat fent és utána beszélhetnénk – mondtam komolyan, amire ő megrázta a fejét. Kissé megijedtem, azt hittem nem akar beszélgetni velem.

- Soph és Liam alszanak a szobádban – jelentette be, amire kifújtam a levegőt megkönnyebbülésemben, majd összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Ennek pedig az az oka, hogy... – néztem rá kérdőn és vártam, hogy befejezze a mondatomat.

- Niall alszik Liam szobájában, mert beteg és így nem fertőz meg senkit és közel van a konyhához – magyarázta el.

- Értem. Niall jól van? – kérdeztem, aggódva a barátomért.

- Lázas és köhög. Összeszedett valamit, de az orvos azt mondta, jól lesz – bólintott.

- Akkor jó. Egy kérdés – tettem fel a mutatóujjamat. Jess várakozóan nézett rám – Én hol alszok? – ráncoltam a szemöldökömet. Jessi halkan felnevetett, amin szokás szerint elmosolyodtam.

- Azt nem tudom – vigyorgott.

- Majd beköltözök Zayn-hez – legyintettem.

- Ó, arról már lecsúsztál – biggyesztette le a száját – Liz van ott – felhúztam a fél szemöldökömet – Harry-vel nem túl fényes a viszonyuk mostanság – húzta el a száját megválaszolva a fel nem tett kérdésemet. Értettem miről beszél. Lizával az utóbbi időben nagyon jóban lettünk. Tudtam, hogy tetszik neki Harry és hogy hogy is állnak mostanság.

- Azt már meg sem kérdezem, miért nem alszik akkor Katherinnel – sóhajtottam. Elvigyorodott és megvonta a vállát.

- A saját házadban ki vagy szorítva a nappaliba. Ez egy szar érzés lehet – nevetett és eldobta magát a kanapén.

- Igen, viszont egyesek még az egyetlen alvóhelyemet is elfoglalják – ráztam a fejem felháborodást tettetve, amire csak még jobban kuncogott. Lenyomtam a nappaliban a lámpát, mert már kezdett zavarni az erős fény és a többieket sem akartam felébreszteni. Leültem a kanapéra és az ölembe vettem Jess lábát. Kicsit felült, hátát a karfának támasztva, de lába még mindig az ölemben pihent. Hosszú percekig ültünk és csak néztük egymást. Végül Jessi szólalt meg először, még halkabban suttogva, mint eddig.

- Hogy vagy? – kérdezte szaggatottan kifújva a levegőt – És most nem úgy általánosságban kérdezem... – hajtotta le a fejét az ujjait babrálva. Tudtam, hogy arra gondol, hogy vagyok az érzéseim kapcsán. Csak azt nem értettem, miért sütötte le a fejét úgy, mint aki szégyelli magát. Valószínűleg sajnálja, hogy nem tudja viszonozni az érzéseimet. Ha tudná, én mennyire sajnálom...

- Először fájt... Most kezdek hozzászokni – sóhajtottam. Nem így volt. Nagyon nem szoktam hozzá és valószínűleg nem is fogok, mivel szerelmes vagyok belé. Őszintén szeretem.

- Annyira sajnálom Louis – nézett fel rám elködösült szemekkel. Basszus ne. Nem akarom sírni, látni.

- Kérlek, ne sírj – suttogtam ijedten, amikor megláttam, ahogy lefolyik egy könnycsepp az arcán. Közelebb húztam magamhoz és átöleltem a vállát. Lábait maga alá húzva – így levéve azt az ölemből – fogta át kezeivel a derekamat, fejét pedig vállamra hajtotta – Ezt azért meg tudnám szokni – sóhajtottam fel. Könnyeivel eláztatta a pólómat. Ekkor jöttem rá, hogy hülyeséget csináltam azzal, hogy elmondtam neki mit érzek – Ne haragudj, hogy elmondtam mindezt neked. Nem akarom, hogy ez miatt rosszul érezd magad. Meg leszek oké? – felemeltem a fejét az állánál fogva. Könnyáztatta tekintettel bámult rám.

- Te ne haragudj amiért... – kezdte, de félbeszakítottam.

- Nem – ráztam a fejemet, amire azonnal elhallgatott – Az én hibám. Őszinte voltam valamiben, amiről hallgatnom kellett volna. Most pedig az én hülyeségem miatt sírsz.

- Kérlek Louis, ne kérj ezért bocsánatot. Egyáltalán nem bánom, hogy elmondtad. Én csak... – egy pillanatra elgondolkozott majd folytatta – Csak nem akarlak úgy látni, mint mielőtt elmentél. Mind miattam volt – szegezte le újra a fejét.

- Ígérem, jól leszek – bólintottam határozottan majd végig simítottam a hátán – Én viszont nem akarom látni, hogy sírsz, rendben? A gyönyörű mosolyodat szeretném látni. Ha ez vigasztal attól én is boldog leszek – fejeztem be mire felnézett rám és elmosolyodott – Pont így – bólogattam én is mosolyogva. Pár pillanatig bámultam a gyönyörű barna íriszeibe.

- Louis? Kérdezhetek valamit? – kérdezte. Éreztem, ahogy az oldalamnál az egyik kezével a pólómban kapaszkodik.

- Bármit hercegnő – simítottam végig dús haján, ami kivételesen nem volt kivasalva így picit hullámosan omlott a hátára.

- Megbántad, hogy megismertél? – nézett mélyen a szemembe.

- Semmit nem bántam, meg aminek köze volt hozzád – válaszoltam őszintén. Még közelebb bújt hozzám. Elgondolkoztam és hirtelen jutott eszembe egy jelenet az X-factoros válogató napjáról – Ó, de. Várj, egy valamit kibaszottul megbántam – néztem le rá. Felhúzott szemöldökkel bámult rám.

- Mi lenne az?

- Mindennél jobban sajnálom, hogy az nap, amikor először megláttalak a válogatón nem mentem oda hozzád és kértem el azonnal a számodat – sóhajtottam. Így volt. Ha az nap lett volna annyi bátorságom, hogy oda menjek hozzá akkor talán most is az enyém lehetne és még nyomoznom sem kellett volna utána anno.

- Emlékszel? – kérdezte elképedve. Az a kérdés ő emlékszik-e? Úgy tűnik igen. Szélesen elmosolyodtam.

- Három héten át nyomoztam utánad. Megtudtam a nevedet, azt hogy Bradfordban élsz, és hogy Zayn húga vagy. Semmi mást. Végül, amikor újra találkoztam Zaynnel megkérdeztem, nem hozott-e téged. Annyit mondott, idézem „Tegyél is le róla haver” – próbáltam Zayn hangját utánozni, amire Jess a markába nevetett – Olyan komoly volt, amikor mondta, hogy bevallom, beszartam a pisiléstől – ráztam a fejemet nosztalgiázva. Jessi nem bírta tovább visszafojtani, normál hangerején kezdett el röhögni. Arcát gyorsan egy mellette lévő párnába nyomta, hogy az elfogja a hangos nevetését. Erre halkan kuncogtam.

- Kikészítő vagy Lou – vette el a párnát arca elől egy széles vigyor kíséretében. Most először hívott „Lou”-nak én pedig hirtelen azt hittem ott helyben elájulok. Alapból imádtam, ahogy kimondta a nevem, de az, ahogy becézett, még annál is jobban megolvasztotta szívemet.

- Eskü így volt – tettem a szívemre a kezem mosolyogva.

- Elhiszem – kuncogott. Meglepett, ahogy elvette a kezemet a mellkasomról és visszatette a derekára. Visszahúztam magamhoz és belepusziltam a hajába.

- Többször nem tudtalak kiszúrni a tömegben. Hallottam Zayn-től, hogy voltál pár koncertünkön, de egyszer sem találkoztunk sajnos. Utána elmentünk az Up All Night turnéra. Onnantól pedig még csak lehetőségem sem volt rá, hogy lássalak – húztam el a számat.

- Hát... A bátyám például meg sem próbálkozott vele – vonta meg a vállát nemtörődöm módon, de nagyon jól tudtam, hogy ez fáj neki.

- Nem hiszem el, hogy még mindig nem mondta mi volt ennek az oka – lepődtem meg. Hiszen mostanában olyan mintha már kibékültek volna. Azt hittem Zayn már elmondta neki.

- Nem hiszem, hogy képes lennék ezt megbocsájtani, bármi is az oka – sóhajtott fel.

- De, ezt képes lennél – állítottam határozottan. Ó, ha tudná, hogy ez egyáltalán nem Zayn hibája...

- Akkor mondd el – nézett fel rám könyörgő tekintettel.

- Nem tehetem. Ezt Zayn feladata. Nem hozhatok helyette döntéseket. Ameddig ő ezt nem mondja el, addig mi sem beszélhetünk róla. Sajnálom – biggyesztettem le a számat.

- Remélem, egyszer elmondja – tette a fejét a vállamra fáradtan. Ásított egyet, amin elmosolyodtam.

- Menned kellene aludni – simogattam meg az arcát.

- Nem vagyok álmos – rázta a fejét.

- De, az vagy – nevettem fel – és ha nem mész a kezemben foglak felcipelni és annak nem biztos, hogy a barátod örülne – fintorogtam. Nem akartam az ostoba barátjáról beszélni, de tudom, hogy neki fontos és eddig is eléggé feltűnően kerültem a témát.

- Louis nem kell Dave-et felhoznod – sóhajtott fel – Nem kell róla beszélnünk – tette hozzá majd felemelte fejét a vállamról és rám nézett – Még valami – tette fel a mutatóujját. Biztatóan bólintottam jelezve, hogy hallgatom – Ígérem, hogy nem fogunk előtted Dave-vel enyelegni. Tudom, hogy neked az fájna és az az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy érezd. A fájdalom. Soha nem akarlak szenvedni, látni többé – mondta majd újra megölelt. Arcát mellkasomhoz dugta és halkan suttogott – Te pedig ígérd meg Louis, hogy megpróbálsz engem elfelejteni, keresel egy hozzád méltó gyönyörű lányt, aki szeret és megbecsüli, ahogy bánsz vele. Kérlek, ígérd meg – halkan szipogott. Próbáltam kinyögni, hogy megígérem, de a szó egyszerűen nem akart a számra állni. Nem tudtam kimondani ezt a szót. Ha megígérném, valószínűleg megszegném az ígéretemet és akkor bűntudatom lenne. Hazudni nem fogok neki.

- Sajnálom, hercegnő ezt nem ígérhetem meg. Azt hiszem én már megtaláltam az igazit – suttogtam üveges tekintettel. Hangosabban kezdett szipogni. Kezemmel megfogtam az állát és felemeltem a fejét – Viszont megbeszéltük, hogy nem fogsz sírni, emlékszel? – töröltem le az ujjammal könnyeit. Visszafeküdt a mellkasomra.

- Nem akarom, hogy fájjon neked – suttogta álmos hangon.

- „Heartache doesn't last forever” – kezdtem énekelni az Irresistible sorait – „I'll say I'm fine” – a hátát kezdtem simogatni miután elénekeltem az újabb sort. (Jelentés: „A szívfájdalom nem tart örökké, azt fogom mondani, hogy jól vagyok.”- a szerk.*)

- Ne csak mondd Lou. Érezd is úgy magad – motyogta a szavakat, amik már szinte felismerhetetlenül jöttek ki az ajkain – Imádom az Irresistible-t – tette hozzá. Elmosolyodtam és tovább dúdoltam a dalt szöveg nélkül miközben folyamatosan a hátát simogattam.

Itt van ez a lány. A neve Jessica Malik. A mellkasomon fekszik, miközben az emeleten kellene aludnia a barátjával, akivel két éve együtt vannak. Helyette viszont itt szuszog, miközben engem ölel. Gyönyörű. Szeme lehunyva, nem mozdul. Alszik.  A végtelenségig el tudnám így nézni. Nem tudom megállni, végigsimítom az arcát. Egy apró mosoly szökik a szájára és lassan kinyitja a szemét én pedig elveszek benne. Pici puszit nyomok a homlokára, amire ő visszacsukja a szemét és újra álomba merül. A gondolataimba merülve bámultam az arcát.

Hatalma van felettem. Meg tudja változtatni a kedvemet egyetlen szavával. Nem tudok nélküle élni. Elalvás előtt is eszembe van, és reggel rá gondolok először. Mindent megtennék érte, az életemet is odaadnám. Soha nem éreztem még így senkivel kapcsolatban. Lehet ilyen gyorsan szerelembe esni? Létezik szerelem első látásra. Létezik. De még mennyire, hogy létezik. Itt vagyok, az élő példa. Mert ez nem csak egy fellángolás. Ez nem olyan dolog, amire hanyagul rávágom, hogy „Ja, szeretem őt”. Ez nem olyan. Ez teljesen más. Rátaláltam. Most érzem, úgy hogy megtaláltam az igazit. Ő az. Hogy is kérheti, hogy találjak mást? Nem tudja, hogy amikor a közelemben van, csak rá tudok koncentrálni? Nem tudja, hogy minden porcikámmal vágyom rá? Azt sem tudja, hogy őrülten szerelmes vagyok belé? Nem. Nyilvánvalóan nem tudja, mit érezhetek, hiszen ő nem érzi ezt. Legalábbis nem irántam. Ő most boldog mással. Talán így is marad, én pedig lehet, hogy egyedül maradok. Nélküle. Nem tudom mással elképzelni magamat. Csak vele. Ijesztő, de vele az egész életemet le tudnám élni.

Tudom, hogy nem szabad feladni. De vajon van értelme még küzdenem érte? Van. Egész életemben harcolni fogok érte, mert ő hozzám tartozik. Érzem, hogy nekünk együtt kell lenünk. Ez így van megírva a nagykönyvben, tudom. Csak a sors közbeszól. Mert a sorsnak néha pofátlanul szar humora van.

- Kösz sors, menj a picsába – mormogtam magamban fintorogva.

Újra lenéztem a mellkasomon alvó lányra és nagyot sóhajtva jöttem rá, hogy fel kell őt vinnem a barátja mellé.

Ahova tartozik – tette hozzá egy kis hang a fejemben.

Nem volt igaza. Ő hozzám tartozik és az enyém is lesz. Idővel. Talán. Remélem.

Felálltam a kanapéról óvatosan kezembe tartva a lányt. Pille könnyű volt pont, ahogy gondoltam. Ahogy felemeltem kezeit derekamról, nyakamra helyezte. Kinyitotta a szemét, de láttam, rajta hogy még félálomban van. Laposakat pislogott.

- Louis? – bújt hozzám. Erre a tettére nagyot sóhajtottam.

- Felviszlek Dave-hez rendben? – már attól a hányinger kerülgetett, ahogy kimondtam annak a szarházinak a nevét.

- Nem akarom – mormogta a mellkasomba. Már az emelet folyosóján lépkedtem és folyamatosan csak az járt az eszemben, hogy mindjárt vége. Le kell őt tennem a barátjához és akkor vége a közös éjszakánknak – Nem maradhatnék veled? – szavait alig lehetett hallani, de ezt nem tudtam volna nem megérteni.

- Én szeretném a legjobban kicsim – csókoltam meg a homlokát, miközben megálltam a Daviddel közös hálójuk előtt.

- Hívj így. Hívj így, mindig. Senki nem adott még nekem ilyen becenevet. Én mindig csak bébi voltam. Nem akarok az lenni – ahogy beszélt alig tudtam elhinni, amiket mondott. Nem szerette, hogy Dave így hívja? Tény, hogy ez a legszörnyűbb becenév, amit egy fiú adhat a barátnőjének, de én azt hittem szereti, hiszen ő is mindig így hívja Dave-et. Ránéztem. A szemi csukva voltak. Talán álmában mondta. Vagy félálomban. De biztos, hogy ezt ébren nem mondta volna el nekem.

- Szeretlek – suttogtam a fülébe. Elmosolyodott, de nem nyitotta ki a szemeit. Igen, félálomban volt.

Benyitottam a szobájukba óvatosan, nehogy baja essen a kezemben. Közelebb mentem az ágyhoz. Dave elterült a francia ágyon. Hogy nem tűnt fel neki, hogy a barátnője nincs mellette? Helyette inkább kiélvezte, hogy az övé az egész ágy. Na és most mit csináljak? Gyorsan döntöttem.

- Húzd arrébb a seggedet majom – mordultam fel majd az egyik lábammal meglöktem a srác vállát. Nem volt valami kedves gesztus lábbal lökdösni, de mindkét kezem foglalt volt.

- Mhhm – morgott majd átfordult a másik oldalára ezzel helyet adva Jessnek. Hála az égnek. Még csak fel sem ébredt. Na, abból lett volna csihi-puhi. Most viszont jobb, hogy nem ébredt fel. De csak és kizárólag Jess miatt. Egyébként imádtam volna látni a fejét, amikor észreveszi, hogy Jess a karjaimban van.

Vonakodva, óvatosan nehogy felébresszem, letettem Jessit az ágyra majd felnéztem megbizonyosodva róla, hogy Dave alszik és el van fordulva. Gyors puszit nyomtam Jess homlokára majd csendben kislisszoltam a folyosóra onnan pedig le a lépcsőn a nappaliba mentem. Nem foglalkoztam az átöltözéssel. Csak ledőltem a kanapéra és folytatódhatott az éjszaka. Egy újabb éjszaka alvás nélkül. Egy hét alatt eléggé kipihentem magamat otthon ahhoz, hogy most jó pár hétig egy órákat aludjak éjszakánként. A fali órára néztem, ami három órát mutatott. Két órán át voltam Jessivel, de nem volt elég. Vele a végtelenségig sem lenne elég. Ez volt a legcsodálatosabb éjszaka egész életemben. Bárcsak több ilyen lenne. Bárcsak minden éjszakámat vele tölthetném. Már most hiányzik. Az illatát még mindig éreztem magamon, amitől megnyugvás töltött el. Lekaptam magamról a pólómat és az orromhoz nyomtam. Azonnal intenzívebben éreztem az illatát. Ez pedig segített elaludni. Olyan volt, mintha csak itt lett volna velem.