-->

2015. augusztus 18., kedd

*~29. fejezet - Nem randi~*



Helló cicabogárkáim! :D Itt is lennék az új résszel, ahogy a csoportban ígértem. Azt, hogy ma befejeztem a részt, a legjobb barátnőmnek köszönjétek, ugyanis ma van a szülinapja és az ő kedvéért siettem vele. Szóval boldog szülinapot Simi! ♥
Nagyon hosszú lett ez a rész és valószínűleg a következő is valószínűleg az lesz mivel ÉVADZÁRÓ! Alig várom, hogy írhassam. *-*
Kaptam egy iszonyatosan jó trailert az egyik kedves olvasómtól, amit hamarosan ki fogok a blogra is tenni. Addig is ezen a linken nézhetitek meg.:) Köszönöm szépen Évi! ♥
Nos, ehhez a részhez nem szeretnék sokat hozzáfűzni, mindössze annyi, hogy nagyon fontos nekem.
Köszönöm a biztató kommenteket, pipákat és a sok oldalmegjelenítést, amivel mindig megleptek. Túl vagyunk a 30000-en is. KÖSZÖNÖM!!!!! ♥♥♥
Továbbra is várom a véleményeteket! Jó olvasást! :3
Lots of Love, Jess ♥
 
*Jessica Malik*

 A szobámban pityeregve nézegettem a Dave-vel közös képeinket. Nagyon nem kellett volna ezt tennem, de nem bírtam elviselni a hiányt, amit éreztem. Nem ő hiányzott. Egy kicsit sem. A vele töltött idő és az emlékek hiányoztak. Már kezdett múlni az érzés az idő elteltével és az is segített, hogy itthon voltam a családommal.
Több mint öt hete utaztunk haza Hawaiiról. Az utolsó éjszakámat Katherinnel töltöttem. Szerettem volna Louis-val lenni, de így is túlzottan félre értette a helyzetünket. Szerencsére megértett és tolerálta, hogy a barátnőmmel akarok lenni. Lizán, Kathen, Perrie-n és Zaynen kívül nem találkoztam semelyik sráccal és a két lánnyal sem.  Mind többször is felhívtak az elmúlt időben és jó sokáig beszélgettem velük, de azt hiszem Louis az egyetlen, akivel folyamatosan tartom a kapcsolatot. Egy héten minimum háromszor mindenképpen felhív és legalább öt percet beszélünk, hogyha pedig mindkettőnk nagyon ráér, akkor skypeolunk. Elképesztő hogy mennyire meg tud vigasztalni.
Az egész családomat hatalmas meglepetés érte, amikor elmondtam nekik, hogy szakítottam Dave-vel. Elmeséltem mi történt, így az exem közutálat tárgya lett a házban. Anyáék és a lányok sem nagyon faggattak inkább hagyták, hogy akkor beszéljek róla, amikor kedvem tartotta. Doniyának és anyának mindent elmondtam. Velük mindig is megosztottam mindent ezért most is. Nagyon sokat segítettek és felvidítottak. Amikor a családom valamelyik tagja velem volt nem is gondoltam Dave-re. Teljesen elfelejtették velem és ezért iszonyúan hálás vagyok nekik.
Nem sok minden történt az utóbbi pár hétben inkább az esemény volt sok. Szülinapok, a srácok új klipje, megszületett Niall bátyának kisfia (aki egyébként iszonyat aranyos, Niall legalább ezer képet küldött róla) és pár nap múlva debütál a fiúk első filmje, aminek a premierjére egyébként én is hivatalos vagyok. Zayn azon felül, hogy egész végig itthon volt szinte mindenhová magával vitt és én nem tudtam eldönteni, hogy csak próbálja elterelni a figyelmemet Daveről, vagy be akarja pótolni a külön töltött éveket, esetleg mindkettő. Mindegy melyik, azt hiszem, a kapcsolatunk kezd visszafordulni a régi kerékvágásba, ami hatalmas boldogsággal tölt el. Zaynnel bulit szerveztünk Perrienek és Waliyhának is, aminek hatalmas sikere volt. Már az alatt a két nap alatt jobban összekovácsolódtunk amikor Perrie buliját intéztük, a többi pedig csak ráadás volt. Zayn hívott magával Londonba, hogy én is velük ünnepelhessem az évfordulójukat a srácokkal, de nem akartam abban a városban lenni. Meg is kaptam a számonkérést a fiúktól, főleg Louis-tól.
Apropó Louis. Attól függetlenül, hogy iszonyat sokat beszélünk egymással, nagyon hiányzik. Amikor ő mondja ezt nekem, hallgatok, mint a sír és megtartom magamban. Louis viszont szerencsére megnyílik, és folyamatosan azt mondogatja, hogy beleőrül a hiányomba és nem elég neki, ha így beszélgetünk, mert látni akar teljes életnagyságban. Pedig most jobb, ha így nem lát. Nem régen volt Lottie szülinapja. Felhívtam és felköszöntöttem.. Sokáig beszélgettem vele és elújságolta, hogy olyan, mintha a házban lennék velük, ugyanis Louis a nap minden percében mond rólam valamit. Azt mondta, hogy többször is el akart indulni Bradfordba az éjszaka közepén hozzám. Meglepődve hallgattam a történeteket és ettől nekem is csak egyre jobban hiányzott Louis és azt hiszem a többi srác is.
Harry volt a másik, akivel hetente beszéltem és pár naponta írt. Ő és Liz azóta is randizgatnak, és elég jól megvannak. Liz állandóan azt mondogatja nekem, hogy még csak ismerkednek, és azért nem engedi, hogy megcsókolja Harry, mert ezt most nagyon nem akarja elrontani viszont most az egyszer tényleg szerelmes, amit én és Kath is látunk rajta. Nagyon örülök, hogy boldog és remélem, hamarosan abba hagyják az „ismerkedést” és belevágnak a kapcsolatba. Liz kicsit meg van ijedve, mert már így is rajta csámcsog mindenki. Kathnek és nekem viszont sikerül észhez térítenünk, amikor elbizonytalanodik. Nem hátrálhat meg emiatt. Ha Harryvel akar lenni, ez vele jár. Már pedig nagyon szeretne Harryvel lenni.
Észre sem vettem, hogy a gondolataim elkalandoztak és már nem is nézegettem a képeket.
- Tudtam, hogy valamit kihagytunk – szólalt meg Zayn az ajtómból. Felnéztem rá ő pedig átszelte a szobát és kivette a kezemből a képeket – Ezeket beleteszem egy borítékba és elrakom a többihez – jelentette ki.
Miután hazaértünk Zayn, Doniya és én összeszedtük itthonról az összes dolgot, amit Dave-től kaptam, vagy vele kapcsolatos és Zayn elrakta őket valahová ahol állítása szerint biztonságban vannak, és sosem találom meg. Ezen kívül kiköltöztem a házamból ahol igazából csak kicsivel több, mint két évet éltem. Mindenki szerint jó döntés volt, hogy haza költöztem és rájöttem, hogy igazuk volt anyáéknak, amikor folyton balhéztak velem mielőtt elköltöztem. Nekem még itthon van a helyem. Hiszen még Doniya is itt lakik és igazából Zayn is itt él attól függetlenül, hogy keveset van itthon.
- Itt vagy? – legyezte meg a kezét az arcom előtt Zayn. Feleszméltem és bólintottam.
- Többiek? – érdeklődtem.
- Safaa anyáéknak könyörög, hogy menjünk moziba, Waliyha egy barátnőjénél, Doniya a nappaliban – hadarta le.
- Menjünk le – pattantam fel és a háta mögé álltam majd ráugrottam – Indulj bratyókám – Zayn megfogta a combomat és kuncogva szó szerint levágtázott a lépcsőn majd ledobott a kanapéra a tévét bámuló Doniya mellé, aki megijedt a hirtelen becsapódásomtól. Zaynnel szakadtunk a nevetéstől.
- Minek is jöttetek haza? – ráncolta össze a szemöldökét kérdőn. A szája sarkában mosoly bujkált.
- Tudjuk, hogy igazából nagyon szeretsz minket – vigyorodtam el és elterültem a kanapén így a lábam az ölébe került. Ledobta a lábaimat magáról és elkezdett hányást imitálni, amitől én és Zayn még hangosabban nevettünk.
- Máskor elmegyünk Safaa. Ma nem – hallottam meg apa hangját a konyha felől majd megjelent ő is nyomában a húgommal, aki kitartóan könyörgött. Apa leült a fotelbe Safaa pedig elé állt.
- De apa én most szeretnék – pityeredett el a húgom – Légyszi – tette hozzá lebiggyesztett ajkakkal. Megesett rajta a szívem olyan aranyos volt és az ölembe húztam.
- Menjünk már el – pusziltam bele a húgom hajába. Felém fordult és a nyakamba temetve az arcát pityergett.
- Hé, húgi majd mi hárman elviszünk – vetette fel az ötletet Zayn mellettem. Safaa ránézett majd rám. Bólintottam ő pedig Doniyára pillantott, aki rámosolygott. Safaa boldogan megölelt minket és elszaladt Doniya laptopjáért, hogy együtt megnézhessék, mit adnak ma a moziban.
Hallottam, ahogy az emeleten hangosan felcsendül Bruno Mars Just The Way You Are-ja, ami a kedvenc dalommá vált ugyanis nagyon jó emlék kötött a számhoz.
- Louis hív – jelentette be szinte egyszerre apa, Doniya és Zayn. Anya is kikiabált a konyhából én pedig nevetve felszaladtam az emeletre. Rákattantam arra, hogy mindenkinek, aki a névjegyzékemben szerepel külön csengőhangot állítottam be. Louis elég sokszor hív így a családom rögtön tudja, hogy ki keres, amikor megszólal ez a zene.
- Jess Louis hív – adta át a telefonomat Safaa, amire vigyorogva megköszöntem ő pedig leszaladt a lépcsőn Doniya laptopjával a kezében.
- Szia Lou – vettem fel a telefont mosolyogva miközben becsuktam magam után az ajtót a szobámban.
- Szép napot szépségem – köszönt a vonal másik végén Louis. A hangjától, mint mindig most is szabályszerűen elolvadtam ehhez pedig még érkezett a becenév is, amitől azt hittem dobok egy hátast. Jobbnak láttam leülni az ágyamra mielőtt elájulok.
- Mi újság? – érdeklődtem.
- Igazából azért hívtalak, hogy szóljak, kettőre ott vagyok a házatok előtt – jelentette ki Louis minden kertelés nélkül. Kikerekedett szemekkel bámultam a falat.
- Tessék? – kérdeztem vissza.
- Jól hallottad kincsem. Mindjárt indulok. Nagyon sokáig vártam, de nem bírom tovább – sóhajtott fel.  Szélesen elmosolyodtam és boldogság töltött el.
- És mit csinálunk? – kérdeztem izgatottan. Felpattantam az ágyról és a szekrényemben kezdtem kutatni valami normális öltözék után.
- Kocsikázunk, beszélgetünk, ha megéhezünk, akkor eszünk. Ilyesmik. Majd kitaláljuk. Nem gondolkodtam még rajta, hirtelen jött az ötlet – kuncogott Louis.
- De még nekem milyen hirtelen – forgattam meg a szememet mosolyogva.
- Ne forgasd a szemedet hercegnő – nevetett fel. Mi van? Reflexből elkezdtem nézelődni a szobámban és majdnem elnevettem magamat a feltételezésen, hogy Louis a szobámban bujkál, és onnan tudja, hogy mit csinálok.
- Honnan tudtad, hogy forgatom a szemeimet? – kérdeztem őszinte meglepődöttséggel.
- Lehet, hogy nem ismerlek olyan régen, de mindig figyeltem minden mozdulatodat. Így nem nehéz megmondani mik a reakcióid – közölte halkan. Halványan elmosolyodtam, de mielőtt bármit mondhattam volna Louis újra beleszólt a telefonba – Ötven perc. Kapard össze a formás kis fenekedet kicsim. Alig várom, hogy lássalak – hallottam a hangján hogy vigyorgott.
- Én is Lou. Vezess óvatosan – utasítottam.
- Mindig óvatosan vezetek – vágta rá.
- Na persze – forgattam meg újra a szemeimet.
- Később – kuncogott és megszakította a vonalat. Mosolyogva megráztam a fejemet és azon gondolkodtam, hogy lehet valaki ennyire idióta és egyben rohadtul aranyos.
Kissé bepánikoltam, hogy csak egy órám van elkészülni ráadásul eszembe jutott, hogy Zaynnel és Doniyával ígértünk egy mozizást Safaanak ezért gyorsan leszaladtam a nappaliba hogy közöljem a családommal a helyzetet.
- Húgi nagyon megharagszol, ha én most kihagyom a mozizást? – kérdeztem a húgomtól mikor leértem a nappaliba. Most már anya is ott ült.
- Miért? – biggyesztette le a száját.
- Öhm – beharaptam a számat és kínosan kezdtem beszélni ugyanis mindenki figyelme rám terelődött – Louis nem sokára itt van értem. Hirtelen ötlet volt – magyarázkodtam a kezemet tördelve és a családom reakcióját figyeltem. Anya és Zayn elmosolyodtak, apa összeráncolt szemöldökkel figyelt, Doniya és Safaa pedig vigyorogtak. A legrosszabb ebben az volt, hogy nagyon jól tudták, hogy Louis szerelmes belém ugyanis véletlenül kicsúszott a számon pár napja. Anya és a lányok majd elolvadtak, amikor elmeséltem nekik Louis vallomását és egyéb dolgokat. Apa nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem nagyon örül a dolognak.
- Majd máskor jössz velünk akkor – bólogatott huncut mosollyal Safaa és húzogatni kezdte a szemöldökét.
- Kis szaros – nevettem fel. Kinyújtotta a nyelvét rám és visszafordultak Doniyával a laptop felé.
- Ez egy randi? – kérdezte apa gyanakodva. Jó kérdés. Nem hiszem, hogy az, legalábbis nem volt ilyenről szó. Mi csak barátok vagyunk legalábbis részemről.
- Nem apa, ez nem randi – forgattam a szememet. Apa egy darabig a combján dobolva fürkészett.
- Nem tetszik ez nekem – szólalt meg végül. Frusztráltan felsóhajtottam és a hajamba túrtam. Tudtam, hogy azért aggódott, mert még csak nem rég csalódtam egy hatalmasat ezért most félt. De Louis nem Dave. Olyanok, mint a tűz és a víz. Hatalmas ellentétek.
- Ugyan, szívem – rázta meg a fejét anya egy halvány mosoly kíséretében.
- Hagyd már apa – nevetett fel Zayn is miközben csatornát váltott – Jessnek állandóan jó kedve van, miután beszélnek – hevesen bólogattam. Így van. Louis folyton lelket önt belém és már az boldoggá tesz, ha hallom a hangját. Idegesen doboltam a lábammal és mérgesen összefontam a kezeimet a mellem előtt.
- Ez tény. Csak nem akarom, hogy újra csalódj – sóhajtott fel Apa.
- Ezt már megbeszéltük apa – hajolt előre a kanapén Doniya és amolyan „Ne már” tekintettel nézett apára. Imádom a családomat.
- De... – kezdte volna apa, de mielőtt bármit is mondhatott volna anya félbeszakította.
- Más Yaser. Teljesen más. Louis nem David – sóhajtott fel anya. A számat harapdálva várakozóan néztem apára és vártam az ítéletemet. Apa egy darabig csak bámult rám még végül egy hatalmasat sóhajtott.
- Ha nem vigyáz rád Tomlinson szétrúgom a seggét – rázta meg a fejét apa. Elmosolyodtam és odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem.
- Előbb én rúgnám szét – hallottam meg Zayn szórakozott hangját a hátam mögül. Apa erősen magához szorított és megpuszilta az arcomat.
- Köszönöm anya – pusziltam meg gyorsan anyukám arcát és a lépcső felé szaladva még hátra intettem a bátyámnak és a nővéremnek – Nektek is majmok – vigyorogtam. A szüleim és a testvéreim egyöntetűen kezdtek hőbörögni a megnevezésért Safaa viszont megállás nélkül nevetett. Halkan kuncogtam és beszaladtam a szobámba.
Felnyögtem kínomban, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre néztem ami Liz nevét írta ki.
- Mi kell? – szóltam bele a telefonba hisztérikus hanggal.
- Mi a baj menstruálsz? – kuncogott a telefonba barátnőm.
- Mit akarsz Elizabeth? – kérdeztem szem forgatva miközben kikaptam a szekrényemből pár ruhadarabot és az ágyra terítettem.
- Kath és én átugrunk Leeds-be vásárolgatni. Jössz velünk? – érdeklődött vidámsággal a hangjában – Miért vagy ilyen morcos?
- Nem vagyok morcos, csak sietek – magyaráztam miközben a fürdőszobám felé vettem az irányt – Most nem tudok menni – válaszoltam féloldalas mosollyal.
- Valamit titkolsz. Hová sietsz kisasszony? – kért számon Liz szórakozottan. Kihangosítottam a telefonomat és letettem a csapszélére majd a kezembe vettem a hajkefémet és gyors tempóban kiszedtem a hajamból a gubancokat.
- Louis nemsokára itt lesz értem – nevettem fel.  Liza hirtelen felsikított, amitől megugrottam és azt hiszem kitéptem egy hajtincsemet – Mi az élet, Liza?!
- Nem hiszem el, hogy nem avattál be minket, hogy Louis-val randizol – sikongatta izgatottan.
- Ez nem randi – vágtam rá.
- Na persze – röhögött fel Liza a vonal túlsó végén. Megforgattam a szemimet miközben a hajamat kezdtem fonni.
- Nem az! Le kell tennem Liza, mert egyelőre zombikat megszégyenítő módon nézek ki – hadartam.
- Hát persze, tereld csak a témát. Nem úszod meg! Jó szórakozást szerelmes madárkáim – kuncogott Liza – Szeretlek!
- Én meg utállak – forgattam a szemeimet – Vigyázzatok magatokra!
- Vigyázunk. Puszi – szólt bele utoljára Liz vékony hangja a telefonba.
- Puszi bébilány – vigyorogtam. Hallottam Liz kuncogását majd megszakította a vonalat.
Kapkodva kezdtem el a sminkelést miután befejeztem a hajamat. A kezem folyamatosan remegett és kissé féltem, hogy a szempillaspirállal és a szemceruzával kinyomom a szememet. A gyomrom liftezett izgalmamban és csak azon járt az eszemben, hogy végre láthatom Louist. Kár tagadni, elképesztően hiányzott. Az utóbbi hetekben hiányoltam, hogy minden megmozdulásomnál érezzem magamon a tekintetét, hiányzott az a semmihez sem fogható Louis-illat, hiányzott az érintése, amitől állandóan szinte lángra lobbantam, hiányzott a teste, amit szinte minden reggel volt szerencsém megcsodálni, hiányoztak a gyönyörű tengerkék szemei, amikben egy fél másodperc alatt képes voltam elveszni, hiányzott a gyönyörű mosolya és az arca. Nem voltam képes felfogni, hogy miért hiányzott ennyire és fogalmam sem volt, hogy ő hogy érezheti magát, ha én is így vagyok. Pedig még csak nem is vagyok szerelmes belé. Vagyis... még mindig fogalmam sincs, hogy mit érzek.

 Pontosan kettő órakor csengettek. A földszintről az emeletre lehetett hallani a trappolást, ahogy valaki az ajtóhoz megy. Az ágyamhoz szaladtam és felkaptam magamra a fekete testnadrágomat és a fehér trikómat, amit kikészítettem magamnak.
- Hé, tesó – hallottam meg Zayn hangját a földszintről.
- Sziasztok – Louis aranyos hangját hallva egy hatalmas mosoly terült el az arcomon.  Hallottam, ahogy a családom beszélgetni kezdett vele én viszont nem tudtam tovább várni. Szinte levágtáztam a lépcsőn.
A nappaliban azonnal megpillantottam Louist. Összetalálkozott a tekintetem a gyönyörű kék szemeivel és átjárt a megkönnyebbülés és az ürességet, ami eddig a szívemben volt most boldogság váltotta fel.
- Szia, gyönyörű – üdvözölt egy óriási mosollyal.
Átszeltem a nappalit és elé léptem. Azonnal megcsapott az illata, amikor a derekamnál fogva magához húzott és egy szoros ölelésbe vont. Karjaimat a nyaka köré fontam és mosolyogva temettem az arcomat a nyakába. Nem tudtam betelni az illatával. Hihetetlen jó volt ennyi idő után újra érezni. Louis úgy szorított magához mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megölelhet.
- Khm – apa halk torokköszörülésére mindketten felfigyeltünk ugyanis Louis elengedett, de úgy tűnt a kezét a világért sem szeretné levenni a derekamról.
- Jó újra látni – mosolyogtam rá.
- Nekem mondod? – Louis folyamatosan az arcomat fürkészte.
- És hogy vagy Louis? – majdnem megugrottam apa hangjára, ami hirtelen hasított a levegőbe. Louis-val mindketten a családom felé fordultunk. Anya és a testvéreim mind mosolyogtak apa viszont csak furcsán méregette Louist, amire a szememet forgattam.
- Köszönöm jól – válaszolt Louis szórakozottan. Folyamatosan rázott a hideg, ahogy óvatosan a derekamat cirógatta.
- Felszaladok a cuccomért és mehetünk – néztem fel Louis-ra.
- Jó, jó – mosolygott és miközben elhúzta a kezét a derekamról végig simított a hátamon. Határtalan boldogsággal szaladtam fel az emeletre és gyorsan beledobáltam a legfontosabb dolgaimat a táskámba. A fürdőbe szaladtam gyorsan felkentem a számra egy pici vöröset majd a rúzst is a táskába dobtam.
A nappaliban Louis éppen Zaynnel beszélgetett a premierről. Amikor Louis mellé léptem feltűnően végigmért nem foglalkozva a ténnyel, hogy a szüleim is a nappaliban ültek.
- Pulcsi – jelentette ki Louis hirtelen. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá – Vegyél fel egy pulcsit – mosolygott.
- Miért? – biggyesztettem le a számat. Louis nevetve válaszolt.
- Mert hideg van, és nem akarom, hogy megfázz – tette hozzá. Szem forgatva a kezébe nyomtam a táskámat és unottan lépkedtem fel a lépcsőn. Halkan kuncogott és folytatta a társalgást Zaynnel.
Újra megjártam az utamat a szobámig majd vissza a nappaliba a pulcsival a kezemben, amit nem régen kaptam Zayntől, teljesen indokolatlanul.
- Szexi a pulcsid – dobta fel a lábát Zayn az asztalra egy büszke vigyor kíséretében.
- Le a lábakkal Zayn – szólt anya, ellentmondást nem tűrően a bátyámra. Zayn megilletődve vette le a lábát az üvegasztalról anya pedig mosolyogva bólintott. Louis és én halkan nevettünk mire Zayntől kaptunk egy csúnya pillantást.
- Jobb, ha megyünk – vigyorogtam fel Louis-ra.
Sorban elköszöntünk mindenkitől. Úgy tűnt apa egy kicsit erősebben szorította meg Louis kezét miközben elbúcsúzott tőle. Azt hiszem meg akarta ijeszteni Louist. A srác elindult felém egy huncut mosollyal a szája szélén. Halkan kuncogtam miközben megfogta a derekamat és kiléptünk az ajtón.
- Vigyázz a lányomra Tomlinson – kiáltott utánunk apa.
- Sosem hagynám, hogy bármi baja essen – intett oda Louis és becsukta az ajtót mögöttünk.
Arcomat megcsapta a hideg szél, amihez már sikeresen visszaszoktam a mindig meleg Honolulu után. Összébb húztam magamon a pulcsit.
- Én mondtam kicsim – húzott közelebb magához Louis szórakozottan és egy puszit nyomott a hajamba.
- Jól van igazad volt – néztem fel rá halvány mosollyal. Louis nevetve elindult a kocsija felé engem is magával húzva. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és úgy tett mintha megemelte volna a kalapját.
- Nagyon szépen köszönöm, Mr. Tomlinson – kuncogtam és beültem Louis kényelmes, valószínűleg elég drága Mercedesébe.
- Örömömre szolgál, Ms. Malik – vigyorgott és óvatosan becsapta az ajtót. Körülnéztem az autóban miközben becsatoltam magamat és rájöttem, hogy majdnem olyan, mint Zayn kocsija annyi különbséggel, hogy ennek a járműnek a hátsó ülései nincsenek tele szeméttel. Louis bepattant a vezetőülésre és azonnal elindította a kocsit majd bekapcsolta a fűtést.
- Fogadok, hogy ez az autó a szemed fénye – néztem Louis-ra miközben megfordult a kocsival és elindult a keskeny úton, amin alig fért el a hatalmas Mercedes.
- Nem – rázta meg a fejét egy halvány mosoly kíséretében. Felhúztam a fél szemöldökömet – Az te vagy – nézett rám egy pillanatra. Amikor a pír elöntötte az arcomat már szerencsére újra az utat figyelte. Mosolyogva bámultam ki a szélvédőn és éreztem, hogy Louis felém pillantgat. Nem néztem oda csak bekapcsoltam a rádiót és elkezdtem váltogatni az adók között.
- Hová megyünk egyébként? – néztem kérdőn Louis-ra miután végre találtam egy elfogadható csatornát.
- Egyelőre szükségem lenne egy kávézóra – jelentette ki.
- Market Street – vágtam rá kapásból.
- Az tudom hol van – ragyogott fel Louis arca. Felnevettem a lelkesedésén – Nem biztos, hogy elérünk odáig. Kibaszottul elveszed a figyelmemet szóval, ha karambolozunk az a te hibád – fecsegett Louis.
Csak folyamatosan nevettem rajta miközben fújta a hülyeségeit. Annyira jól éreztem magamat vele. Az illata belengte az autót és a meleg olyan kellemes volt, hogy amikor Louis egy ideje befejezte a szórakoztatásomat teljes kábulatba estem és majdnem elaludtam. Éreztem, hogy a kocsi megáll, Louis pedig leveszi a gyújtásról. Nem akartam kinyitni a szememet a félálomból.
- Gyönyörű – Louis halkan suttogott miközben puha ujjaival végig simított az arcomon. Lassan nyitottam ki a szemimet és szembetaláltam magam Louis tengerkék íriszeivel. Sugárzott belőle a szeretet és csak arra tudtam figyelni így nem is hallottam, hogy mondott valamit.
- Bocsi megismételnéd? – kérdeztem még mindig tartva a szemkontaktust – Azt hiszem elvesztem a szemeidben – sóhajtottam fel. Nem akartam kimondani, de nem igazán érdekelt. Már úgysem tudom visszacsinálni. Louis halkan kuncogott az édes hangján.
- Azt mondtam, hogy utálom magamat, amiért ki kell szállítanom téged a kényelmedből, de megérkeztünk – mosolygott. Bólintottam, de még mindig nem mozdultam. Csak bámultam Louis eszméletlenül szép szemeibe. Louis nyomott egy puszit az orromra majd elhúzódott és mosolyogva kicsatolta a biztonsági övemet – Bocsánat, de nem tudok sokáig ilyen közel lenni hozzád anélkül, hogy ne csókoljalak meg – motyogta miközben a tükörben megigazítottam a hajamat. Egy pillanatra megálltam a mozdulatban majd Louis-ra néztem. Nem tudom, hogy miért jutott eszembe ez a dolog, de nem várhattam tovább vele.
- Ez nem randi – nem így terveztem ezt a mondatomat. Inkább kérdezni akartam mintsem kijelenteni. Louis egy pillanatig sértődöttséggel a szemében nézett rám.
- Oké – motyogta majd a hátsó ülésről elvett egy piros-fekete fullcap sapkát, a fejébe nyomta és kiszállt a kocsiból. Gyorsan kipattantam az autóból ő pedig bezárta és elindult a pláza felé.
- Bazdmeg Jessica, egy picsa vagy – szidtam le magamat halkan miközben Louis után siettem. Amikor mellé értem két kezemmel belecsimpaszkodtam a karjába. Nem nézett rám, hanem csak tovább lépkedett.
- Így eléggé megnehezíted a sétálásomat – jelentette ki Louis. Tekintetét mereven az úti céljául kitűzött kávézón tartotta.
- Ugyan már Louis tudod, hogy ez még nehéz nekem – biggyesztettem le a számat. Louis karját át emeletem a fejem felett és ráhelyeztem a vállamra. Elmosolyodtam, amikor próbált észrevétlenül közelebb vonni magához – Louis – próbáltam elővenni a legaranyosabb mosolyomat, de nem nézett rám.
A kávézóhoz érve Louis bevezetett a sorba és ameddig várakoztunk átkaroltam a derekát és közelebb húzódtam hozzá. Reméltem, hogy nincs a közelben senki, aki felismerné Louist ugyanis pontosan úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmespár.
- Lou – néztem fel rá. Úgy tűnt, ahogy kimondtam a becenevét megenyhült. Lepillantott rám és kérdő tekintetével találtam szembe magamat – Sajnálom – biggyesztettem le a számat.
Louis elmosolyodott és ujjával megbökte az orromat majd arcon puszilt. Halkan dúdolt miközben a vállamat simogatva nézett körben a kis kávézóban. Nekem viszont megakadt a szemem egy dolgon és azonnal izgalomba jöttem.
- Úristen Csingilinges pohár – lelkesedtem be. Louis nevetve előrébb húzott ugyanis már csak páran voltak előttünk.

 Elégedett vigyorral léptem ki a pláza épületéből kezemben a Csingilinges pohárral. Louis udvarias sráchoz méltóan kifizette mindkettőnk rendelését bár bevallom egy kicsit mérges voltam rá, hogy nem rendezhettem a sajátomat. A sértődöttségem viszont azonnal boldogságra változott, amikor Louis a turmixomat Csingilinges pohárban kérte ki.
- Erről kell egy kép – vigyorogtam Louis-ra.
Nevetve elővette a telefonját és miután mindketten bepózoltunk lőtt egy képet. Elvettem tőle a készüléket és fintorogva visszaadtam, hogy csináljon még egyet. Megismételtük a folyamatot és ez a kép már sokkal jobbnak bizonyult.
- Na, indulás – kiáltott fel Louis. Többen is felé kapták a fejüket ő pedig gyorsan az autójához húzott. Kinyitotta az ajtót én pedig bepattantam. Megkerülte előröl a hatalmas Mercedest és beült mellém.
- Merre? – kérdeztem az eperturmixot iszogatva.
- Doncasterbe – adta meg a választ Louis miközben kitolatott a parkolóból. A turmixomat majdnem kiköptem és megilletődve néztem Louis-ra.
- Hozzátok? – érdeklődtem tágra nyílt szemekkel.
- Anya és a lányok látni akarnak – bólintott mosolyogva – és nem mondhatod, hogy nem! Én vagyok a sofőr – vigyorodott el Louis.
- Nem úgy öltöztem – néztem le az egyszerű öltözékemre.
- Nem divatbemutatóra megyünk kicsim csak a családomhoz – nevetett Louis. A gyomrom automatikusan megremegett a becenév hallatán – Egyébként mindenhogy gyönyörű vagy. Többet hordhatnál ilyen nadrágot. Tök jó ahogy rád tapad – harapta be az alsó ajkát.
- Hé – bokszoltam bele a karjába, amikor felfogtam, hogy miről beszél – Pimasz vagy Tomlinson – húztam össze a szemeimet. Hangosan felnevetett, amitől én is elmosolyodtam.

~*~

 Vidáman szálltam ki a kocsiból miután Louis leparkolt. Szinte észre sem vettem, hogy egy óra volt az út annyira elbeszélgettük az időt. Kicsit izgultam, igazából nem is tudom, hogy miért, hiszen már találkoztam Louis családjának egyik felével. Most viszont kicsit kínosabb, hogy tudják Louis szerelmes belém.
- Louis, a családod mióta tudja, hogy te... Szóval... – a szavakat kerestem miközben Louis benyitott a kapun és a bejárati ajtóhoz vezetett.
- Hogy szerelmes vagyok beléd? – pillantott le rám. Hát ő nem igazán habozott. Bólintottam – Anyának akkor mondtam el, amikor először találkoztatok. Ezt beszéltem meg vele. Ő pedig kikotyogta a húgaimnak és Dannek – nevetett fel Louis. Gondolhattam volna.
Louis kitárta előttem az ajtót én pedig beléptem a nagy, de mégis visszafogottan szép házba.  Szép berendezés és bútorok, de ugyanúgy, mint a mi házunkban nem süt róla, hogy „itt bizony egy világhírű énekes családja él”.
- Megjöttünk – kiáltotta el magát Louis és ledobta a kocsi kulcsát a cipős szekrényre. Kibújtam a tornacipőmből és Louis lesegítette rólam a vastagpulcsit ugyanis jó meleg volt a házban.
- Jess – hallottam meg egy ismerős vékonyka hangot. Felnéztem és Lottieval találtam szembe magamat.
- Szia – mosolyodtam el és megöleltem.
- Csá, Louis – intett oda a szőke lány bátyjának – Gyere beljebb Jess – mosolygott rám és elindult a nappali felé.
- Nézd meg ennyit kapok – biggyesztette le a száját Louis. Felnevettem és megsimogattam az arcát, amire elmosolyodott majd átfogta a derekamat – Na, gyere gyönyörű.
- Fizzy – kiáltott Lottie a kanapén ülve.
- Mi kell? – jött az emeletről a fiatalabb lány hangja.
- Told le azt a hájas segged -  Lottie vigyorogva válaszolt. Halkan nevettem, Louis pedig csak a szemét forgatta.
- Sajnálom, hogy ide hoztalak, ezek közé – nyomott egy puszit a homlokomra. Kuncogva ráztam a fejemet.
- Nézzenek oda, ki látogatott meg minket – hallottam meg Louis anyukájának hangját. Mosolyogva fordultam hátra. Jay azonnal a karjaiba zárt én pedig vidáman öleltem vissza – Jess, ő itt a vőlegényem – mutatott Jay boldogan Danre.
- Dan Deakin – nyújtotta felém a kezét Dan egy kedves mosoly kíséretében.
- Jessica Malik. Örülök a találkozásnak – ráztam meg a kezét ugyanolyan gesztussal az arcomon.
- Szintúgy. Sokat hallottunk már rólad – vigyorgott Dan Louis-ra.
- Daniel – szólt Louis a férfire. Jay, Dan és a kanapén ülő Lottie egyszerre nevették el magukat. Louis a fejét rázva magához húzott.
- Mi ez a nagy vidámság? – lépkedett le a lépcsőn Fizzy. Egyenesen rajtunk állapodott meg a tekintete – Jajj de aranyosak itt valakik – kuncogott Fizzy miközben odalépett hozzám és hosszasan megölelt.
- Nem értem miért egyeztem bele, hogy elhozom ide szegény lányt – sóhajtott fel Louis.
- Na – bokszoltam a karjába miután elengedtem Fizzyt. Több lábdobogás is hallatszódott a lépcsőről majd megjelent két teljesen egyforma szőke hajú kislány, ugyanolyan ruhában.
- Sziasztok – köszöntött minket vidáman az egyik majd Louishoz szaladt, aki időközben leguggolt, hogy megölelhesse a testvéreit. Elképesztően aranyos volt, ahogy mindkettőnek nyomott egy puszit az arcára.
- Sziasztok, lányok – guggoltam le én is Louis mellett.
- Szia Daisy vagyok – nyújtotta felém az egyik a kis kezét illedelmesen egy mosoly kísértében. Istenem, de aranyos.
- Jessica vagyok – ráztam meg a kezét mosolyogva.
- Én pedig Phoebe vagyok – mutatkozott be a másik lány is.
- Jessica – fogadtam el a kezét – Nem ígérem, hogy meg fogom jegyezni, hogy ki Phoebe és ki Daisy – nevettem fel.
- Nem baj – legyintett azt hiszem Daisy – Louis-val jársz? – kérdezte hirtelen a kislány.
- Daisy! – szólt rá Louis. A kislány elpirult, de én csak nevettem.
- Semmi gond – simítottam meg a lány karját – Louis-val csak barátok vagyunk.
- De Louis szerelmes beléd – vágta rá most Phoebe. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés Louis pedig csak duzzogva leült a kanapéra és összefonta a karjait.
- Az egyetlen ember ebben a házban, aki nem idegesítő az még nem született meg – mutatott Louis morogva Jay hasára.
- Ó igen! Gratulálok nektek – öleltem meg Jayt majd Dant is – Biztos elképesztő érzés lehet még így is, hogy már többször is átélted – mosolyogtam izgatottan Jayre.
- Az biztos. Nagyon boldog vagyok – csillant fel a szeme. Megértően bólogattam – Ezután már unokákat szeretnék – indult Jay a Louis-val szemben lévő kanapé mellé és leült majd rávigyorgott.
- Várj még vele anya – nevetett Louis miközben felém nézve megveregette maga mellett a bőr kanapét. Leültem mellé ő pedig a kanapé háttámlájáról a vállamra csúsztatta a kezét és a felkaromat kezdte az ujjaival gyengéden cirógatni. Automatikusan közelebb húzódtam hozzá és nagy levegőt vettem az orromon keresztül, hogy erősebben érezhessem az illatát. Összetalálkozott a tekintetem Jayjel, aki mosolyogva figyelt minket.
- Meddig kell még várnunk Louis? – kérdezte Fizzy kíváncsian. Felnéztem Louis-ra és szembe találtam magamat kék szemeivel.
- Először magamba kell bolondítanom A lányt – emelte ki Louis azt az egy betűt újra húgára nézve. Nem voltam még eléggé zavarban, Louisnak természetesen még rám is kellett mutatnia. Eltakartam az arcomat és kínosan kuncogtam.
- Ne hozd már kínos helyzetbe Louis – nevetett Lottie. Hálásan pillantottam rá.
- Sajnálom kincsem, de a gyerekemnek szüksége van a szépségedre – nevetett Louis majd arcon puszilt – Egyébként nem hinném, hogy szeretnék mástól gyereket – gondolkodott el Louis aztán lemosolygott rám. Egész egyszerűen nem hittem el, hogy Louis a gyerekeinket tervezgeti úgy, hogy még csak nem is érzek iránta többet barátságnál. Vagy mégis? Nem tudom.
- Ne aggódj emiatt Lou. Ott lesznek neki a génjeid szóval gyönyörű gyerek lesz – böktem meg óvatosan az arcát vigyorogva. Louis szélesen elmosolyodott és újra megpuszilt.
- Istenem add, hogy a gyerek az anyjára üssön – tette össze drámaian a kezét Lottie. Mindannyian felnevettünk Louis pedig jó testvérhez híven hozzávágott egy díszpárnát.
- Louis kaptunk egy csomó új ruhát Dantől. Megnézed? – kérdezte az egyik ikerlány csillogó szemekkel. Louis kérdőn rám nézett. Tessék? Tőlem kérdezi, hogy felmehet-e a húgaival.
- Menj csak – mondtam neki furcsán bólintva. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra és felpattant a kanapéról majd elkezdett futni a lányok felé, akik sikongatva és nevetve szaladtak fel a lépcsőn. Mosolyogva néztem utánuk, mígnem megéreztem egy érintést a térdemen. Felnéztem és Jayjel találtam szembe magam.
- Beszélgetünk? – kérdezte kedvesen fejével a konyha felé bökve. Mosolyogva bólintottam és követtem a konyhába.

 Jay és én először csak átlagos dolgokról beszélgettünk, mint például család vagy barátok. Aztán feljött Dave. Valamiért úgy éreztem megbízhatok Jayben ezért elmondtam neki mindent. Kicsit pityeregtem, de már sokkal jobban viseltem miközben beszéltem róla.
- Annyira sajnálom – szorította meg a kezemet – Ezt senki nem érdemelné meg. De te nagyon, nagyon nem – nézett rám szomorúan. Halványan elmosolyodtam és megköszöntem.
Egy darabig mindketten csendben voltunk, míg végül Jay szólalt meg. Egy olyan dologról kezdett beszélni, amit nem gondoltam volna hogy felhoz.
- Tudod szerelem voltál neki első látásra – kezdte Jay. Felkaptam a fejemet ő pedig egy halvány mosollyal folytatta - Nem mondta és nem is igazán látszódott rajta. Mikor először mondta ezt nekem én óvá intettem. Elmondta mennyire szerelmes voltál a barátodba. Azt mondtam, hogy túl nehéz lenne, lehetetlenség, sőt egyenesen őrültség. Először azt tanácsoltam, hogy hagyjon téged és tudod mit mondott? Hogy nem hagy ki valamit, ami csodálatos lehet csak mert egyúttal nehéz is. Nem szándékozta feladni. Küzdeni akart. Te vagy az első ember az életében, akiért küzd. Valószínűleg az utolsó is – fejezte be.
Nem tudtam hinni a fülemnek. Teljesen biztos voltam benne, hogy Jay igazat mond, de képtelen voltam felfogni. Louis igazán szeretett. Annyiszor rájöttem már erre, de én még mindig döntésképtelen voltam. Egy dögnek éreztem magamat, amiért folyamatosan visszautasítottam és nem adtam neki egyenes választ. De a választ én sem tudtam. Mit mondhattam volna neki, amikor még magam sem tudtam mit akartam? Egyszerűen csak hagytam az egészet alakulni és sodródni Louis pedig valószínűleg minden nappal egyre jobban összetört. Látni neki engem Dave-vel szörnyű lehetett. Fogalmam sincs, hogy mennyire fájhatott neki. Azt hiszem én még sosem éreztem akkora fájdalmat. Szüksége lett volna rám és engem akart. Én viszont inkább azzal voltam, aki soha nem szeretett, aki megcsalt, megalázott, lelkileg a padlóra küldött. Jay szerint nem érdemeltem ezt meg. De akkor mi van Louis-val? Ő megérdemelte? Határozottan nem. Egy olyan srácnak, aki ennyire tud szeretni, boldognak kéne lennie a szerelme mellett. Mellettem. Én pedig vagyok akkora tuskó, hogy nem adom ezt meg neki. Ő pedig most boldogtalan. Miattam.
- Bocsánat feltartottak a lány... Jess? Jól vagy? Anya, mit mondtál neki? – hallottam meg Louis kellemes hangját.
A könnyeim elhomályosították a látásomat, de még így is láttam Louis aggodalmas arcát magam előtt miután maga felé fordított a székkel együtt és leguggolt elém. Meleg tenyereit a térdemen pihentette miközben felváltva nézett hol rám, hol Jayre, aki úgy döntött magunkra hagy minket ezért felállt és elhagyta a helyiséget.
- Kicsim minden rendben van? – kérdezte Louis újra és újra lágy hangján miközben ujjaival végigsimított az arcomon.
- Annyira sajnálok mindent Louis – suttogtam.
Louis kérdőn nézett rám. Úgy tűnt nem igazán érti, miről beszélek. Megráztam a fejemet és felálltam a székről. Louis ugyanígy tett, így fel kellett néznem rá. Óvatosan átkaroltam Louis nyakát és közelebb léptem hozzá. Megéreztem kezeit, ahogy erősen a hátamat tartják. Szemeink összeakadtak és nem tudták elengedni egymást. Louis zihálni kezdett, amikor lábujjhegyre álltam és ajkaimmal az övéi felé közeledtem. Egy pillanatra rózsaszín ajkaira néztem és egy pillanat alatt elöntött a vágy. Akarom azokat az ajkakat. Újra felpillantottam tengerkék szemeibe, amitől azonnal melegség járt át. Louis közelebb vont magához. Tekintete az ajkaim és a szemeim között cikázott. Megnyaltam a számat és próbáltam nem remegni miközben Louis még jobban magához húzott így az orrunk már összeért. A szívem ki akart szabadulni a mellkasomból, levegőt pedig alig tudtam venni, amikor megéreztem a számon Louis meleg, mentolos leheletét. Nyeltem egyet Louis pedig készült bezárni a köztünk lévő távolságot, amikor megszólalt a telefonja. Azonnal szétrebbentünk és hátraléptem egy fél lépést. Nagy levegőket vettem és a srácot néztem, aki egy hosszú és tartalmas káromkodást követően remegő kézzel kapta ki a telefonját a zsebéből. Egy pillanat kellett ahhoz, hogy elolvassam a telefon képernyőjén lévő nevet. Eleanor. Tessék?! Újra beszélnek Eleanorral? A gerincemen egy új érzés futott végig a gyomrom pedig görcsbe rándult. Féltékeny voltam. Amikor Louis észrevette, hogy elolvastam a nevet azonnal odanyúlt és kinyomta a hívást miközben rám nézett. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, de én megszakítottam a szemkontaktust és még távolabb léptem tőle.
- Én... – kezdte volna Louis a magyarázkodást. Felnéztem rá és leintettem.
- Ne Louis. Nem kell magyarázkodnod. Nincs köztünk semmi nem igaz? – mosolyodtam el fájdalmasan. Louis frusztráltan sóhajtott és újra szólásra nyitotta a száját én viszont megint megszakítottam, mielőtt még belekezdhetett volna – Haza szeretnék menni – sóhajtottam fel. Louis abbahagyta a próbálkozást és megadóan bólintott.

~*~

 Louis egész úton próbált beszélgetést kezdeményezni vagy magyarázkodni, de megkértem, hogy hagyja abba. A családja nem értette a hirtelen távozásunkat. Megköszöntem mindent Jaynek, aki csak mosolyogva megölelt. Tényleg hálás voltam neki.
- Figyelj... – kezdte újra a próbálkozást Louis miközben idegesen dobolt a kormányon. Mielőtt megszakíthattam volna, a telefonja megtette helyettem. Eleanor újra hívta. Louis gyorsan odanyúlt és kinyomta.
- Lehet, hogy fontos – motyogtam miközben rákönyököltem az ajtóra és kifelé kezdtem bámulni az ablakon. Egyszerűen nem tudtam mire vélni a helyzetet.
- Nem hinném – mondta halkan Louis. Ránéztem, ő pedig éppen akkor pillantott rám – Kérlek Jess, had magyarázzam ezt el – nézett rám könyörgő tekintettel. Ekkor a fekete iPhone újra megszólalt egy pillanatra. Egy üzenet tőle: Eleanor. Gyorsan elvette a telefonját a rádió alatti tartóból, kikapcsolta és visszadobta.
- Nincs okod magyarázkodni nekem – ráztam meg a fejemet, miközben kicsatoltam magamat. Ahogy Louis leparkolt a házunk előtt abban a pillanatban kiugrottam a kocsiból – Köszi, mindent – hajoltam le egy pillanatra, hogy utoljára benézzek Louis-ra. A szemei tele voltak fájdalommal és megbánással.
- Kérlek... – suttogta. A hangja elcsuklott egy kicsit én pedig a fejemet rázva csuktam be a kocsiajtót mielőtt megsajnálnám. és a karjaiba omlanék.
A könnyeimet nyelve szaladtam fel a szobámba. A ház teljesen üres volt. Anyáék biztos meggondolták magukat és elmentek moziba.
Amikor kinéztem az ablakon a fekete Mercedes még mindig a ház előtt állt a tulajdonosával együtt, aki a kocsi tetejére volt borulva és néha meg-megrázkódott a válla. Sírt. Megint miattam sírt. Én pedig a szobámban ugyanezt tettem miatta. Remek.

14 megjegyzés:

  1. Omg*-*-*
    Imadtam:)❤
    Siess a kovivel:)

    VálaszTörlés
  2. Jessica...

    Te most egy szívtelen voltál. :'( komolyan, ezt nem gondoltam, volna... elvitted a szavaim, szégyeld magad!
    Komolyan, én is sírtam Lou és Jess miatt, ha ez volt a célod, sikerült. Akkor is szégyeld magad!
    Ezért most jóval előbb kell hoznod a részt, mert rádborítom a szekrényt.

    DE attól még fenomenális lett, várom a folytatást,egyszerűen hihetetlen jó lett!

    EZÉRT MÉG SZÁMOLUNK!


    Imádlak:

    Xx. Hideklai

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kegyetlen vagyok, sajnálom.:( :D
      Az jó, ha sirtál, mert az azt jelenti, hogy jó munkát végeztem.:D
      Meglátjuk! xd
      Köszönöm szépen! :3
      Mindenképpen.:D
      Lots of Love, Jess

      Törlés
  3. Te.....
    Te Lessi gyilkos.
    Pedig azt mondtad jo lesz. Erre sirok a vegen:'oooo
    Igazabol nagyon jo lett alig varom az evadzarot❤.❤
    Nagyon jo lett siess a kovivel (vagy elasunk) ❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálooooom.:D
      Köszönöm szépen, sietek.:3
      Xx, Jess ❤❤❤❤

      Törlés
  4. Jesszusom!!
    Mivel a blogoddal az utóbbi időben kicsot lemaradtam, most hirtelen jött az az üresség.. Lehet hogy függője lettem a blogodnak...
    Nah de ami a lényeg!! Ne kínozd már szegény eket!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy visszatértél és annak is, hogy a függője lettél! :o :3
      Ők kínozzák magukat.:D
      Sietek! :3
      Xx, Jess

      Törlés
  5. Mit írt Eleanor?
    Miért szakította meg a majdnem csókot?
    Az ÉVADZÁRÓ részben már csókolóznak?
    Túl kíváncsi vagyok? ;)
    (az utolsóra tudom a választ... ;))

    Amúgy szupi lett! <3

    XxMilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy szívtelen vagy! :D

      XxMilla

      Törlés
    2. Sok a kérdés szivike...:D
      Tudom, hogy az vagyok.:D
      Imádlak! :D ♥

      Törlés
  6. Mi az, hogy nem randi? Ez randi! R A N D I :P
    Istenem igazi cuki rész hát szinte már elhittem mindem happy lesz a végén vártam a csókot, hogy mikor csattam el. *-*
    Aztán Eleanor. Rohadjon meg Eleanor! Legalább meg magyarázhatta volna Louis lehet lett volna valami jó magyarázat miért is van Eleanor. Különben is, ha állítólag "nem randi" miért érdekli? Csak barátok állitólag. (Jó nem, de akkoris) Jess hülyén viselkedett most! :P
    Hozd azt az átokvert kövi részt, vagy felrúglak! *-*

    VálaszTörlés